Egyes puranák, agamák és különösen a tantrák már maguk is szólnak arról, hogy a srutik az idők folyamán el fogják veszíteni a maguk eredeti jelentőségét.
Véletlenből pattant ok,
Csodát hozó: én vagyok
Felszállok, majd ereszkedem
Vagyok múlt, s ajövő jelen
Semmi vagyok, üres tér
Mi elkezdődik, véget ér
Csend vagyok a néma lápban,
Nyugalom a fürge lábban
Én vagyok a tarka erdő
Egyszer elfogy, aztán megnő
Én vagyok a zúgó patak
Anyám ajkán néma szavak
Öreg halastó szendereg a langyos
magányba némán … Most beléje cuppan
loccsanva egy loncsos varangyos.
Én olyan csapatban még nem fociztam ami veszített volna!
Ez az átadás olyan volt, mint a nyári mellény. Könnyű és szellős.