A következő oldal a nyugalom és a közízlés megzavarására alkalmas!
Böngészését kizárólag:
látogatóknak ajánljuk!
Ennek tudatában:

A hc-punkból (például a Nerve Agentsből) jövő, majd a 60-as évek felé forduló Tim Presley (a nekem semmit nem mondó Strange Boys vagy a Darker My Lover tagja) White Fence néven szólóban két részletben dupla lemezt. Ty Segall lemezhallgatás közbeni benyomásai papírra vetéséből: „Fuck the Rolling Stones. Long live Keith.” Meg Charlie.
A 2009 nyarán („amikor elhatároztuk, hogy nem vágjuk a hajunkat”) Nashville-ben alakult Natural Child egy év (1971 című lemezük) óta az egyik kedvenc zenekarom, amin egyébként magam is csodálkozom, mert nincs benne semmi különös, csak egyszerűen jó hallgatni hétköznapi dolgokról (fűről, nőkről, sörökről, munkáról) szóló dalaikat. Most 2009-es kazettájukat adják ki lemezen. Aztán mindjárt jön az új. Év végén, még gyorsan a világvége előtt meg a harmadik nagylemez. Például a Burgernél is, de leghelyesebb, ha náluk érdeklődsz. Na itt van egy rakás szám. Az első kettő az újról, a 3, 6, 9 az 1971-ről, a 4, 5 az első kazettáról. 
Azt ugye ismered amikor a nyuszika elindul a sünhöz kölcsönkérni a létráját? Az úton azon morfondírozik, hogy á úgy sem fogja ideadni. Az egy irigy dög. S az ajtót nyitó sünnek beleordítja az arcába – Tudod mit sün? Bazd meg azt a kurva létrád!


Szekeres János dorozsmai gazda, teherautótulajdonos 70 mázsás teherautóját néhány héttel ezelőtt bevitte Szegedre, ahol az autón generáljavítást végeztek. A javítóműhely szombaton értesítette Szekerest, hogy átveheti autóját. Szekeres, Csurgó László nevű soffőrjével szombaton este átvette az autót és az ujonnan javított kocsival a Londoni-körút egyik kocsmája elé hajtott.
Szekeres és a soffőr bement a korcsmába, ahol néhány liter bor elfogyasztása után elhatározták, hogy a kocsmában muzsikáló cigánybandát kiviszik magukkal a dorozsmai tanyára és ott isszák meg a generálreparatura áldomását.
Éjfél után Szekeres és Csurgó beültek az autó soffőrülésére, míg a hattagú cigánybanda a tehertérben foglalt helyet.
Csurgó László soffőr miután érezte, hogy a kelleténél többet ivott, óvatosan, 30 kilométeres sebességgel vezette a héttonnás teherkocsit. Mikor elhagyták Szegedet és rátértek a dorozsmai országútra, ahol egy vasuti átjárónál jobbra kell fordulni, a soffőr hirtelen fékezett. Az újonnan javított kocsi kormánykereke azonban nem bírta a gyors fordulatot, az autó áttörte a vasúti átjáró előtt lévő híd korlátját, kidöntötte a távírópóznát és hatalmas ívben a hatméter mély árokba zuhant.
Tassy László, 24 éves cigányzenész szörnyethalt, Rácz Jenő, 37 éves cigányzenész pedig kórházbaszállítás előtt kiszenvedett a mentőautóban. Sulyosan sebesültek meg: Vajas József, 22 éves cigányzenész, továbbá a teherautó tulajdonosa, Szekeres János is. A rendőrség Csurgó László soffőrt őrizetbe vette.
(Reggeli Újság, 1935. december 23.)
Rómából jelentik.
A L’Osservatore Romano (Vatikán hivatalos lapja) örömmel üdvözli, hogy a német rádióban kiküszöbölik a jazz-zenét. A lap annak a reménynek ad kifejezést, hogy ezt az intézkedést másutt is követni fogják.
(Reggeli Újság, 1935. november 18.)
