Eres Tóni 12 éves. Nagyon fiatal, mégis olyan nyomorult, mint egy végtagok nélkül élő megkeseredett veterán.
Egy gyermekotthonban lakik.
Világa összesen párszáz négyzetméter.
Kopasz fején forradások és más súlyos sérülések nyoma látszik.
Ezeket a sebeket otthon szerzi, mivel ünnepekkor haza küldik őt is.
Ilyenkor apja összeveri, és megrúgdossa.
Születésnapján duplaannyit kap mint mondjuk karácsonykor, mert apja dühös, hogy gyereke egyre jobban olyan lesz mint ő ráadásul 12évesen.
Az apa azt mondja, azért is ad neki ilyenkor dupla adagot, mert szereti a jó humort, és masnit köt munkásbakancsára abban rúgja szerencsétlent.
Tóni kicsinyes módon áll bosszút a világon.
Pedagógusa láttán üvölt mint a sakál és mindent szétrúg.
De csakhamar megállították ténykedését, mert ha telefonnal kamerázták zavarba jött és elbújt.
Tóni sosem sírt, és sosem beszélt.
Neki ez a világ amiben élt, teljesen természetes volt, de legbelül mégis fortyogott benne valami amit nem tudott megfogalmazni.
Kivételes eszközért nyúlt, hogy igazságot tegyen.
A markába szart, és az otthon különböző részeibe dugta a darabokat.
4 hét alatt több tucat friss, vagy megszáradt adagot találtak szerte az épületben, nem beszélve az ótvar szagról, ami mindenhol jelen volt.
Számos gyűlést hívtak össze, gyerekeket szerveztek be kémkedésre, kész pubertás besúgóhálózatot létrehozva.
Tóni azonban ügyes volt. Utolsó húzása az igazgatói iroda volt.
Ismét a markába csinált majd eldugta a matériát.
Keze még csupa meleg krém volt, mikor az összes pedagógus és az igazgató egyszerre léptek be az irodába.
Döbbent arccal bámulták Tónit aki határozottan állt velük szemben, miközben nutelláját a pólójába kente.
Kezét összekulcsolva lábával ütemesen topgott, majd egy bosszúraéhes értelmiségi hanglejtésével megszólalt a sosem hallott hang:
-NA MOST KERESD MEG A SZART SERLOK!
Rárohantak Tónira, és a felnőttek halálraverték.
Azt mondták, úgy haljon meg, ahogy élt.
Teste különböző részeit eldugták az épület minden részében…