Burai ötvenöt Árpád

 „ Rég kialakult szokás, hogy felheccelt állapotban születünk kríziscsillapító gyanánt.”   (Opl De’Nasccy)                                                                                                                

 

… és akkor a hófödte útra gurult egy autó, tekintetemmel követtem a keréknyomokat, majd hozzáláttam a hirdetés megírásához. „Keresem azt a mindenit!”                                                                                                                                       

Számomra akkor már minden természetes volt, egy csupasz, látszólag és talán valóban is semmitmondó tevékenység. Eszembe jutott egy tegnapi történés.

 

„-Ennek a kutyának emberszemei vannak, komolyan mondom én ilyen kutyát még nem láttam. Néha el is gondolkodom rajta, hogy nem is kutya.

-Háát iggen.

-A minap is…-ebben a pillanatban belépett az Eszpresszóba egy férfi, felöltőjét hanyag mozdulattal a szék támlájára dobta, majd konyakot rendelt.

-Mindjárt kettőt!-dünnyögte a pult irányába.

Ekkor az iménti párbeszédet folytató két idős hölgy összenézett, sietve fizettek aztán távoztak.

A férfi felhajtotta italát, majd az asztalomhoz ült.

-Kivételt képez?-kérdezte nyíltan.

-Igyekszem.

-Engem lenyűgöz.

-Engem is.

-Kitartó?

-Másból sem állok ki.

-Kiállna értem?

Válaszomat már nem várta meg, rendezte tartozását és elhagyta a füstös helyiséget.

Sokáig töprengtem még a feleleten illetve azon, hogy miért nem várta azt meg, de ez csak amolyan felületes morfondírozás volt részemről, mert akkor gondolataim már egészen máshol jártak.”

Esti programot kerestem magamnak  a helyi újságban. Hamar megtaláltam.

Az Indiszponált Hentesek Bajtársi Szövetsége bemutatja Mikrovilágháború című filmjét.

 

 

Vasárnap esti koncert

PERIFÉRIA 3. FESZTIVÁL JANUÁR 29. BUDAPEST, VAS U. 16. ROHAM BÁR
 
 
  
 
 
 

Új lemezekről

Az alabamai Wizzard Sleeve psych-rock együttes gitárosa, Captain Beyonce, fél év óta Gary Wrong néven is zenél Quintronnal is együtt. Az első kislemez.
 
 
 
 
 
 
Angolok a Country Teasers hatása alatt. Az Ack!  Ack! Ack!  Records első lemezén a Rebell és a Year of Birds osztozik:

 

A NAGYRANŐTT TYÚK (INTERJÚ)

 

  
(IGAZ TÖRTÉNET ALAPJÁN)

– Jó napot kívánok kedves Golyva úr!
– KELEP KELEP, kedves riporter úr!
– Mesélne olvasóinknak személyes tragédiájáról?
– Természetesen, hiszen ezért van itt, nemde?
Szóval az egész egy éve keződött. Ugye mi költöző madarak vagyunk, tetszik tudni, de az asszony és a gyerekek is már nagyon unták a folytonos helyváltoztatást, szóval megállapodtunk,hogy itt maradunk maguknál.
Megvallom, nagyon nehezen mentem bele. Nekem hiányzott a meleg, a kaland, meg a családi együttlét.
– Hogy érti? Akkor nem voltak együtt?
– Dehogynem, csak egyszerűen beleszürkültem tudja? Mindennap ugyanaz.
Hogy is mondják maguk, valami állati hasonlattal? őőő mó..mó..m?
– MÓKUSKERÉK?
– Igen úgy van! Elnézést, még csak gyakorlom a nyelvet.
– Semmi baj.
Szóval beleszürkültem ebbe a dologba. Egyik nap, mivel nagyon indulatos vagyok, összekaptunk a feleségemmel Golyvánével, én meg elhagytam a lakást. Napokig nem tértem haza.
Ő nagyon kiakadt, egésznap csipkelődött, szóval nem igazán szárnyalt a lelkem a napokban.
Összetűzéseink egyre gyakoribbak lettek, és végül elváltunk.
A lakossági fórum neki ítélte a fiókákat, továbbá köteleztek arra, hogy 2 évnyi gyerektartást böfögjek fel, félig megemésztett békák formájában.
– ÚRISTEN! HOGY TUDTA EZT MEGEMÉSZTENI?
– Mint mondtam, felöklendeztem.
– És ezután mi történt?
– Körülbelül két év után kaptam egy sürgönyt, hogy térjek haza vagyis a volt lakóhelyemre, mert tragédia történt.
Kiderült, hogy a volt feleségemből eleség lett. Valami falubeli állat elkapta és éppen megenni készült őt.
– Hogyan bukott le?
– Egy barátja ment be hozzá, aki jó állampolgár, és azt vette észre, hogy egy hatalmas csőr áll ki a fazékból.
Belenézett, de a gőz miatt nem látta hogy mi lehet, szóval rákérdezett.
Az a szemét meg képes volt azt mondani az én szerelmemre, hogy egy NAGYRANŐTT TYÚK! A többi a rendőrségi jelentésekben olvasható.
– Nagyon sanálom…részvétem…az egész szerkesztőség nevében.
– UGYANMÁR! CSAK EGY KURVA MADÁR VOLT!
– Hát jó…és mostanában mit csinál?
– Mint azt láthatja, élvezem az önök által kreált kényelmet. Sárból meg nádból építettem magamnak egy két emeletes házat. Esténként pipázgatok, sokat olvasok. Főleg újságokat.
Nyaranta a Velencei-tónál lehet velem találkozni, könnyen észrevesz, mert zöld tangapapucsban röpködök.
– És hogy érzi magát itt nálunk?
– Mit is mondhatnék? Igazából csak egy rohadt gólya vagyok.

 

A Pussywarmers

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
KONCERT KÉPEI 
AGALÉRIÁBAN
 
 
 
 

Kiadó a Vörös Szarvashoz

A Red Deer Club nevű kis manchasteri lemezkiadó havi koncertsorozatnak indult 2005-ben. Első, a koncerteken készült felvételeket tartalmazó válogatás CD-R-t, a sorozat egy éves születésnapján nyomták a jegy mellé a vendégek kezébe. Melyen hallható zenék a new-folk címkét kapták (ami nem összetévesz- tendő a neo-folk stílussal), és elsősorban a prüntyögés és a csilingelés jellemző rájuk. A kiadó művészeitől, sok eddig meg nem jelent felvétellel, letölthető egy válogatás:
1. Add to cart. 2. DEERLOVING -ot beírni a megfelelő helyre. 3. Kitölteni az űrlapot. 4. Purchase.
  
Thomas Brothers / Amateur Astronaut
 
 
 

Új lemezekről

Az rnr666 bulin már többször is járt olasz OVO egyik felének, Stefániának ?Alos nevű egyszemélyes produkciója. Dőlj szépen hátra, vagy előre, csukd be a szemed és hallgasd! Kellemes negyedóra vár rád.
 
Panas from ERA LP
 
A tavalyi év végén egy Xabier Iriondo nevezetű félbaszk-félolasz összevissza zenésszel jelent meg közös EP-je.   
 
 
A lemezek ITT vagy INNEN rendelhetők meg.                           
 

Időjárásjelentés – Teenage Panzerkorps, siltbreeze,

A tundra beköszönte és az internet kapcsolat bedőlte előtt mivel fegyverkezzünk fel a bölcs túlélésre? – kérdeztem magamtól a mai napon, amikor ugyan napszemüveg nélkül nehezen viselhető szikrákat vetett a nap, de azt minden valamire való pesszimista tudja, hogy a nap bármikor meg is gondolhatja magát – én mindenesetre a 666 életmód magazin jegyében megosztanám hasznos tanácsaimat a nyálkahártya fagyasztó hidegekre – poszt punk!
A mai műsor ugyan nem teljesen árja zene, de részben németek az elkövetők és a sok felületes niemandot nem számítva ki is választaná magának a Teenage Panzerkorps nevet, mint olyanok, akik valóban tudnak ezt-azt a rideg, poroszos stílről? És ki hasonlítaná a zenéjét a Kurszki csatához, ha nem ilyen jóravaló, óramű pontossággal kíméletlen germánok?
Ha ide akarsz tartozni, akkor ne próbáld napsütötte dallamokkal elterelni a figyelmed kőmerevségig megfagyott végtagjaidról, vagy a koordinált mozgást ellehetetlenítő vacogásról – ettől a minimalista zenétől ugyan nem fogod azt érezni, hogy még sosem hallottál ilyet, viszont ha belegondolsz, egyrészt mégiscsak valami olyan kombinációról van szó, amit senki se csinált meg, másrészt pedig hogyan máshogy jutnál el a létezés Totenkopf szintjére, ha nem hagyod, hogy valami jótékonyan lemarja csontjaidról a húst – a Totenkopf téma azért mennyivel királyabb már, mint a Joy Divisionben bénázni?!

Figarofigarofigarofigarofigarofigaroooooo

2. menet

 
Egy hiteles ember

bankárverő vitéz Zálogházy-Pataky Attila 

 
ügyintéz.
 
Benyomkodja telefonjába az ügyfélszolgálat számát, kicseng, felveszik:
– Jó napot kívánok ezésezvagyok innenmeginnen. Miben lehetek segítségére?
– Jó napot kívánok, Pataky Attila vagyok, tudja, a rocksztár.   
 

Új lemezekről

Amerika közepén, Kansas állam Lawrence nevű százezres sincs kisvárosában a legjobb nyugdíjasnak lenni – állítja egy felmérés. A New York Times 2005-ben azt írta, hogy Chicago és Denver között itt van a legéletképesebb zenei élet. Talán a közeli Kansas Cityre 1983-ban mért szovjet atomcsapás mellékhatásaként. Amit persze csak TV filmen lehetett látni. Van még itt két Nobel-díjas, meg egy William S. Burroughs nevű író, meg a februrár 25.-i RNR666 buli egyik fellépője, a Fag Cop, akik olykor Ex-Fag Cop-nak hívják magukat, és egy helyen nu jazznek címkézik ezt a kedves zenét:

A lemez február 1.-én jelenik meg. Budapesten a francia Catholic Spray társaságában lépnek fel feburár 25.-én a Trafikban.

 

Grails nevű pszichedelikus rockzenekar gitárosa és dobosa alkotja a Lilacs & Champagne-t.

Lilacs by Mexican Summer Records

 

 

 

Új lemezekről

Doozer   egy kelet-angliai árnyékbábjátékos, aki lemezeket is készít
 
Fold Up Chair
 
 
„Ex/future/current members of: Teenage Knockouts-Neon King Kong-This Moment in Black History-Golden Error-Founding Fathers-Family Curse-White Murder” az amerikai Tokyo Storm Warningban. Egy 2004-es koncertfelvétel most lemezen is megjelent 100 példányban.  


Itt tudsz rendelni: mindnomind@yahoo.com

 

© Copyright 2013-2026 RNR666.