Eközben a Pannon-tenger fenekén

Vigyázat! A felső vezetők érintése tilos és életveszélyes!Fidesz.hu: „Rendhagyó osztályfőnöki órát tartott Kecskeméten az államfő
   
A tanulás fontosságára és a "szép magyar nyelv" használatára hívta fel a diákok figyelmét… 
több száz diák előtt az államfő hangsúlyozta: a szép magyar beszéd kopik, mellyel már akkor is szembesülhetnek a diákok, ha a telefonjuk utolsó tíz SMS-ét megnézik.
Schmitt Pál az órán elmondta: nagyon szeret verset szavalni. "Most is el tudom mondani azokat a verseket, melyeket önöknek meg kell tanulni" – fűzte hozzá. Szerinte naponta 20-30 oldal szépirodalmat is kell olvasni….
A történelem ismeretét szintén fontosnak nevezte, mert szavai szerint "illik a magyarnak szépen beszélni, illik a magyarnak tudni, hogy az országhatárnál nem ér véget a magyar nemzet" – mondta, hozzátéve, "amit a szívvel lehet látni, az a nemzethatár".
A rendhagyó osztályfőnöki óra után Schmitt Pál meglátogatta az átadás előtt álló új kecskeméti versenyuszodát.”

 
Tegnap mondta az ügyvédem, hogy ha egyszer már gyengeelméjűnek nyilvánítottak, azzal egy életre meg van csinálva a szerencsém.”   Jaroslav Hasek – Svejk.

A közlekedés költészete

Szabolcs Barnabás

A forradalom elején tisztán költők voltak, de most. A párt szolgálatába szegődött alkoholista bértollnok jellegű népművelő kommunista dalnok mai verse:  

Zebrát láttál, bátor lettél, nem vitás, itt te vagy az úr, tudod.
Padkáról lelépésed magabiztos. De az Astrás sietett,
még a gyereket az óvodába el kellett vinned. 
Töréseid fájdalmasak, s mi vigasztalhat? A táppénz?

 
A közlekedés költészete
 
 
 
 
 

Új lemezekről

A Kanadában élő tajvani születésű kínai Dirty Beaches zenéjére az otthontalanság érzése, a mozgásban levés és a filmek – különösen Wong Kar-wai mozijai – vannak legnagyobb hatással. Nem véletlen volt legutóbbi lemeze közös a fülek számára filmeket készítő Ela Orleans-szal, az Amerikába költöző lengyellel. 
 
Suicide Squeeze Records
 
 
Ez a Kim Phuc végül is egész jó zenekar:
 
Iron Lung Records
 

Élet a Földön, avagy: Egy úr, minden helyzetben úr

Szombaton

Budapesten
 
  
 
The Last Charge    Divine Damnation    Chief Rebel Angel
 
Radikális Amputáció    Gorezone 
 

3 milliárd*

Kedvenc autista dobosunk, Charlie Watts elárulta, hogy – bár ő olyan mélyen sosem volt benne, de neki is volt egy periódus az életében amikor – Keith Richards mentette meg a heroin függőségtől 1978-ban Párizsban. A Some Girls lemez felvételei közben a stúdióban álomba zuhanva feküdt a földön, amikor a közismerten politoxikomán gitáros felkeltette, és ezt mondta neki: Te, akkor csináld ezt, ha majd öreg leszel!  A meghökkent dobos azóta nem nyúlt e szerhez, és egyéb cucchoz sem nagyon. 
 
 
  
*A poszt címe a Flash együttes témába vágó számára utal. Erre:
 
sites/default/files/audio/flash043milliard.mp3 
 

Új lemezekről

A san franciscoi gitáros, Ty Segall elképzelése készülő 6. nagylemezéről: „Egy totál glam Stooges találkozik a Hawkwinddel vagy a Sabbathtal, valami ilyesmit akarok. Szerintem jó móka lenne. Letaglózni vele az embereket. Egy tényleg súlyos lemezt akarok: gonosz, gonosz space rockot. Tégy egy kis Sátánt az űrbe és megkapod a hangzást,” amire vágysz.  Addig ITT egy dupla 2007 és 10 között megjelent kislemezeivel és kiadatlan felvételekkel:
 
  
Skin
 
Meg egy kislemez
 
Cherry Red 
 
 
 
 

Öngyilkosok Félórája

 
 
 
 
 
ócseny trendi russzkij
lo-fi resztorán muziká
 
ma este 9-től az rnr666 rádióban
 
 
 
 
 

mit csináltok itt?

eközben a kilencben

Pénteken

Budapesten
 

 

 
 
Budapest, IX. kerület, Tűzoltó u. 22.
 

Új lemezekről

Az Electric Manchakou 1985-ben alakult Párizsban, ahonnan egy év múlva Londonba költöztek, ahol a két gitáros, Thierry Tannieres és Marc Duran maradt a bandából. Változó felállással 1995-ig folytatták. Két kislemezük jelent meg (a második 666 példányban). Most adtak ki egy nagylemezt 15 számmal. Itt van belőle 3:   
 
 
2012. április 14.-én fellépnek a párizsi Sonic Protesten.
 
 
A Metz-Strassbourg tengelyen mozgó Funk Police 2/3-a már járt Magyarországon. Guillaume a Feeling of Love-val, Nafi a Dreams-szel lépett fel rnr666 bulin. Az kisebbség Thierry, a Flowers Of Darmstadt-ból jött. Az egész lemez:
 

 

A közlekedés költészete

Barangó és Fehér utazik a vonaton. A Miskolc-Budapest vonalon azzal ütik agyon az időt, hogy az állomások neveire rímeket faragnak. Így születik az Itt van Hatvan, a Mezőkövesd, a nyulat a mezőn kövesd, vagy a Kinn egy részeg krákog s hörg, mi városunk Vámosgyörk,  melyek ma már a közlekedés költészet klasszikusai közé számítanak, olyan versek mellett, mint Bada Tibor – Apa kocsit hajt, Weöres Sándor – Kocsi és vonat, Haragosi, vagy a Megy a gőzős Kanizsára (aminek ilyen verziója is volt egykor: „… elől ül a masiniszta, hátul meg a krumplifejű Tisza Pista.”)

Pár napja a műfaj új korszakába lépett. New Yorkban a hatásukat vesztett ezt csináld, azt ne tedd típusú közlekedési táblák mellé 12 újat helyeztek ki, melyeken haikukban hívják fel a közlekedők figyelmét tevékenységük okozta veszélyekre, hogy a költészet hatalmával legyenek úrrá e nehezen kezelhető tömegen. Mert az ember legalább addig sem mozog míg olvas, és a vers szépségétől a világgal megbékélve, mosolyogva lép az érkező busz elé. 

 
 
 
 
Nahát! Akkor itt az alkalom, hogy a közlekedés költészet eme új irányzatában is remek magyar művek szülessenek. Ezért versformára való tekintet nélkül várjuk a költeményeket. Küldjetek például szonetteket! Kommentbe, vagy ide: magazin@rnr666.hu

Kezdetnek az Inkább ne rohangálj át az úttesten című tábla felirata: 

A bankból vidáman a buszhoz átszaladt,
Végtörlesztett, így utána adósság,
Se egy fillér nem maradt.



© Copyright 2013-2026 RNR666.