És hősünk ott ült, teljes rosszul lét, és szürrealista rémhant kerülgette az ő kis agyát, és közben csodálkozott hogy milyen szépen is diskurálnak ezek a zamatos falatok.
Nézte őket, és szelíden kérdezgetni kezdte őket, ujjával közéjük túrt, hogy megsimítsa őket, de azok nem reagáltak. Nem álltak szóba ezzel a hozzájuk képest ordenáré méretű valamivel.
Üvölteni kezdett velük:
– Hát ti itt? Mit csináltok itt? Mit csináltok itt kint?
– Hát ha hozzátok beszélek, legalább nézzetek már rám, a sárga szemeitekkel!
Egyre ingerültebb lett, közben ismét hányingere támadt.
Zoltán nem foglalkozott vele, hát megoldja ő, mit kínlodjon ő ilyen fertelmes szituációban?
Végül kihányta saját magát teljesen bele a tálba, és a kukorica közé vegyült.
Zoltán barátja fogta kivitte tálat,a tartalmát a wc csészéjébe helyezte,lehúzta és elmosta.
Így szűnt meg létezni a mi kis hősünk,és gyülőlte meg a kukoricát.