-
Radio 'n' Magazine 'n' Gigs 'n' Records 'n' T-shirts
RNR666 Rádió
5 dolog amiért Grandpierre Attila a legnagyobb magyar
Grandpierre Attilának idén aztán van mit ünnepelnie, hiszen a VHK 40. évét töltötte be és pénteken pedig a Vágtázó csodaszarvas névre keresztelt népi zenekara üli tizedik évforulóját az A38-on – ráadásul felőlem simán azt is ünnepelhetné, hogy ő a legnagyobb magyar, akár minden egyes nap.
Éspedig miért is?
Kövér fehérek a strandon – Csermanek-slágert dolgozott fel a Fat White Family !!!
Elkészült az angol Fat White Family zenekar, várva várt Csermanek Lakótelep-parafrázisa, a Whitest Boy On The Beach, melyben a Kövérebbek A Strandon c. Csermanek-szerzeményt igyekeztek továbbgondolni az angolok. A Fat White frontembere, Lias Saoudi, lapunknak a következőt nyilatkozta:
„Kurva fasza szám (mármint, a Kövérebbek A Strandon – a szerk.)! Nem gondolnánk, hogy össze kéne, vagy egyáltalán, össze lehetne hasonlítani a miénkkel! Elég, ha mi magunk tudjuk, hogy mit köszönhetünk Csabinak, Szőnyegnek és persze a „strandos” számuknak!”
Íme tehát a mára már klasszikussá vált Csermanek-nóta:
És ami lett belőle a Fat White Family keze alatt:
Szombat 14.
Péntek óta kurva sokszor eszembe jut az egyik legfaszább francia punkbanda, a Bérurier Noir egyik legfaszább száma, a Porcherie, amit ’89-ben egy tömött színházteremnyi ember előtt adtak elő és ahol jelenlévők együtt-egyszerre nyilvánították ki nemtetszésüket a hatalommal, együttérzésüket az elesettekkel szemben, valahogy így:
Szóval azon agyaltam egész hétvégén, hogy vajon ennyivel szarabb hely lenne a világ ’89 óta, hogy a Beru sorai ennyit inflálódtak volna az elmúlt években??
„…Car nous sommes noirs , nous sommes blancs , nous sommes jeunes
Et ensemble nous sommes de la dynamite…”
Aztán rájöttem, hogy kurvára nem idejét múlt ez a dal, sőt, éppen múlt pénteken vált újra aktuálissá. Hiszen, akárhány bombát felrobbanthatnak, a rohadék terroristák, hogy „ugye, ők megígérték”, akárhányat köphetnek most a rohadék nácik, hogy „ugye, ők megmondták”, de: a világ csak akkor lesz igazán szar hely, ha elfelejtjük, hogy, mi akik mindannyian, hétről-hétre ott vagyunk azokban a kibaszott koncerttermekben, mindannyian feketék, fehérek, sárgák, mindannyian migránsok és hazafiak vagyunk egyszerre, akik nem tehetünk mást, mint, hogy összezárjuk a sorainkat és
SZO – LI – DA – RI – TUNK
és nem kezdünk el azon agyalni, hogy talán jogosan gyilkolászik-e a rohadék terrorista, vagy hogy talán mégis igaza lehet-e a rohadák nácinak, hanem felrobbanunk tőlük dühünkben, mint a
DI – NA – MIT
– de, bele a pofájukba
! ! !
Azokból az időkből amikor Nick Cave még underground volt
A cím ellenére ez a poszt nem Nick Caveről, hanem egykori zenésztársáról, Hugo Raceről fog szólni. Cikkünket Tod Ckloroxék írták, róluk bővebben: a bejegyzés alján találtok pár keresetlen gondolatot. Na, de…
…2015-ben a Glitterhouse Records gondozásában jött ki az új cím nélüli Hugo Race and The True Spirit album most ezt turnéztatják Európában.
Budapesten az A38 kiállítótérben lépnek fel november 18-án. Hugo Race pályája a 80-as évek elején indul a Plays with Marionettes nevezetű örült avantgard art rock csapattal.
1983-84-ben a Nick Cave and Bad Seeds-ben gitározott. Hugo erről az időszakról azt mondja akkor játszott ott amikor még Cave underground volt. Ezt követte a Wreckery elszállt, igazi ausztrál art rock formáció, ez a 80-as évek második feléig működött.
Ezután szóló karrierbe kezdett Hugo Race and The True Spirit néven. Első albumuk a Rue Morgan Blues 1987-ben jelent meg, ahogy a cím is mutatja a korai Blues-hoz nyúlnak vissza, lecsupaszított monoton gitárokkal és hörgős énekbeszéddel.
Kb. 95-ig ez a vonal működött. 96-ban léptek fel Magyarországon először a Biliárd fél tíz nevű helyen emlékezetes koncertet adva, ahol, Michelangelo Russo a szájharmonikás nagyfröccsel itta a tequilát, de egy egész üveggel. 97-ben jött ki Wet dream, itt felerősödik az elektronika és még elszálltabb lebegős betépett anyagok születnek (Chemikal Wedding , Last Frontier stb). Mindez a 2000-es évekre teljesen letisztult formát nyer de megmarad a kisérletező vonal is. Közben Hugo játszik több formációban is: Sepiatoneban Marta Collinaval.
vagy, a Dirtmusicban Chris Eckmannal (the Walkabouts).
2008-ban jelent meg a 53rd State album. Hugo azóta True Spirittel nem adott ki abumot. Szólóban dolgozott, és megalakította a Hugo Race and Fatalists-ot olasz zenészekkel.
…és fellépnek még ugyanakkor, ugyanott, Tod Ckloroxék, ami egy jóismerőseink, barátaink alkotta csapat: ebben a felállásban 2014 óta működik, instrumentális, improvizatív zenét játszanak, super8-as vetítéssel megtámogatva. A zenekarból néhányan immár tíz éve nyomják a jobbnál-jobb zenéket a Tilos Rádió BangBang Radio Show műsorában (páratlan vasárnapok, 15:00 -tól, FM90.3). Tod Cklorox facebook és bandcamp.
Mennyetek elfelé odafele!
2015 nov 09. napi mottónk:
Trágár János epigrammája
kialudt a kék fénye
szabó lászló kész, vége
Ra-I-zok a rácoknál
A csúcstalálkozó újabb részletei láttak napvilágot.
„Minden mosdóban szexszag” – Veszélyes Faszfej KLIPPREMIER az RNR666-on!!!
Az ősz nem csupán, a poszt címében idézett „szexszagot”, de egy (nem túl) új banda, a Veszélyes Faszfej, (meglehetősen) új klipjét, a Teniszt is orrunkba fújta. Lang Ádám a következő gondolatokat találta fontosnak megosztani velünk a friss klip kapcsán: „Múlt hét kedden elmentünk csavarogni a városba és felvettük. A néger zenész Pat Thomas és zenekara a World Music Expo afterről.”
„Wake Up New York You Fuckers!!!” – Jefferson Airplane Wakes Up New York, Jean-Luc Godard Captures It (1968)
Just when you think you’ve seen everything Jean-Luc Godard has ever shot, something like this surfaces. If you’re only now considering tucking into the feast that is Godard’s filmography, don’t let his abundance of uncollected odds, ends, clips, and shorts intimidate you. Not only do they promise a little thrill down the road when you’ve already digested his major works, but they offer quick bursts at any time of the revolutionary cinematic zest with which the filmmaker took on the world. With the man alive and working, I should perhaps say “the revolutionary cinematic zest with which the filmmaker takes on the world,” but that gets into one of the most fascinating conversations that swirls around him: has Godard still got it?
Some say yes, that his latest picture Film Socialisme presents the logical continuation of all Godard has ever represented; some say no, that the Godard to watch remains the scrappy star of the 1960s’ French New Wave. In his study Everything is Cinema: The Working Life of Jean-Luc Godard, New Yorker film blogger Richard Brody somehow makes both claims. In the chapter “Revolution (1968-1972)” he describes Godard’s improvised method of shooting a 1968 Jefferson Airplane concert:
„He took over from the specialists and operated the camera from the window of Leacock-Pennebaker‘s office on West Forty-fifth street, shooting the band on the roof of the Schuyler Hotel across the street. (Pennebaker recalled him to be an amateurish cameraman who could not avoid the beginner’s pitfall of frequent zooming in and out.) The performance took place without a permit, at standard rock volume: as singer Grace Slick later wrote, “We did it, deciding that the cost of getting out of jail would be less than hiring a publicist…”
Amateurish or not, a piece of the footage has surfaced on YouTube. Listen to the Airplane perform “The House at Pooneil Corners,” watch Godard’s dramatic swings of focus and zoom as he attempts to convey the spectacle of the band and the spectacle of countless surprised Manhattanites at once, and think for yourself about this peculiar intersection of two bold lines in the era’s alternative zeitgeist. As Jefferson Airplane co-founder Paul Kantner said in a 1986 interview, “Just for a while there, maybe for about 25 minutes in 1967, everything was perfect.” But these seven minutes in November 1968, from opening shouts to inevitable arrest, don’t seem so dull themselves.
John Wayne was a Nazi
Csodás kis képregénybe botlottunk ma reggel, Jimmy Trash barátunknak köszönhetően, amelyet Oska Wald és Crippa Almqvist rajzolt (róluk bővebben ITT OLVASHATSZ), a szöveget pedig, szabo kollega kedvence, Charlie Megira írta. A történetvezetéshez túl sok mindent nem fűznénk hozzá, elég legyen annyi, hogy az öreg John-t már a Public Enemy is lenácizta anno, hasonlóan kiváló stílusérzékkel és tisztánlátással, valahogy így:
„Elvis was a hero to most
But he never meant shit to me you see
Straight up racist that sucker was
Simple and plain
Mother fuck him and John Wayne”
Na, szépen lapozzál:
> > > > > >