– magasztalta e szavakkal Janus Pannonius tanítómestere, Veronai Guarino a palermói születésű Antonio Beccadelli (1394 – 1471) Hermafroditus címmel 1425-ben közreadott versgyűjteményét. Ám később az elfogadott-elvárthoz igazította véleményét. (Ahogy számosan addig, akkor & azóta is teszik). A mű megosztotta a művelt közvéleményt.
Egyesek a költői szabadságot ünnepelték benne, mások a nyilvános elégetésig menően tiltakoztak a nagyon szellemes és mulatságos versek ellen. A mű nyomán külön kis irodalmi irányzat bontakozott ki, (ahová a későbbi II. Pius pápa is tartozott), de a mű keltette felháborodásnak is saját irodalma van:
Antonio Raudense ferences szerzetes – A páviai utcanők Milánóhoz Beccadelli dicséretéről
Talpra kerítők, mind, tapsoljatok, utcalányok!
Itt van nagyfarkú Hermaphroditusotok! (…)
Rohadt hulláját méltó temetőbe vigyétek,
élve temessétek sírba tagjait el.
Kurva válla cipelje koporsóját, s elől álljon
Néhány fartúró, hordva a fáklya tüzét.
Ursa, Nichina, Helene sirassa, Mathildis, az édes,
s persze a szép mellű Clodia épp ugyanúgy. (…)
Megzengett puncit, faszt, és megzengte a segget,
pompás fartúró és ragyogó bika volt.
Városból a csatorna fogadja be, mely utolsó
erkölcséhez e hely éppen megfelelő.
Tömjén is van, mert gőzölgőt szarnak a kurvák,
itt havivérzésük meg nem apadva bugyog.
Más toldott-foldott műből ide árad az ondó,
és bugyogó-szennyár bűzleni mind ide gyűl.
Van még itt fingás, böfögés meg a mocskos okádás,
mindig is itt marad az, mit szuka szart, kipisált. (…)
Részletek a könyvből, „amelyhez képest Boccaccio „malac” novellái novíciáknak való ájtatos olvasmányok”
Tovább / Read more »