A következő oldal a nyugalom és a közízlés megzavarására alkalmas!
Böngészését kizárólag:
látogatóknak ajánljuk!
Ennek tudatában:

Mississippi Delta Blues
Már hallgatható
az rnr666 rádióban
A blues elnevezés állítólag a szomorúságra és a melankóliára utaló blue devils kifejezés rövidüléséből származik, ami egy 18-19. századi angol író egyik darabjában hangzott el először. Ami biztos úgy van, de nem hiszem, hogy akár egy ültetvényes rabszolga is látta, vagy olvasta volna, és különben sem értette volna meg az irodalmi angolt.
A stílus az Egyesült Államok délvidéki ültetvényein dolgozó feketemunkások között alakult ki. A dalokat vándormuzsikusok vitték távolabbi vidékekre, akik néha össze is bandáztak. És addig járták a Mississippi deltát, míg egyikükkel összefutott a szórakoztató ipar egyik feketemunkása, egy Handy nevű képzett zenész, aki 1903-ban a Mississippi állam béli Tutwiler állomásán bóbiskolt, amikor melléült egy ágrólszakadt, szomorú néger, és egy késsel játszani kezdett a gitárján. Énekelt is mellé, úgyhogy az alvásból nem lett semmi. Viszont hazaérve megírta első saját bluesát, és a 10-es évek elején, már new yorki lakosként, kottán kiadott dalaival nagyban hozzájárult a műfaj népszerűsítéséhez. Az első instrumentális blues lemez 1913-ban jelent meg, az első vokális 1920-ban. Nagy sikert aratott, 200 000 példányban adták el.
A műfaj délről, a vasútvonalak mentén terjedt észak felé. A zenészek egyik kiindulópontja New Orleans volt, ahonnan a szórakoztató negyed 1917-es felszámolása után a rengeteg zenész rajzott ki. Az útvonal egyik fontos állomása, Memphis volt a kapocs a mezőgazdasági dél és az északi ipari vidék között. A városban virágzott a szerencsejátékkal, prostitúcióval és kokainnal tarkított éjszakai élet. Aminek a polgármester vetett véget. 1940-ben bezáratta a Beale street szórakozóhelyeit. Neki írt 1909-ben polgármester választási kampány bluest, a késsel gitározó néger kapcsán előbb említett Handy. Aminek persze egyből lett gúny-blues verziója is. A 30-as évek közepén feltalált nylon elterjedésével a gyapotból meggazdagodott Memphis jelentősége amúgy is csökkent. A fekete munkások és velük a zenészek szépen tovább vándoroltak észak felé. A következő állomás Chicago. Itt került elő elektromos gitár. De ez már a negyvenes évek.

Arthur „Big Boy” Crudup (1905–1974) – Shout Sister Shout
Robert Johnson (1911–1938) – Sweet Home Chicago
Skip James (Nehemiah Curtis James, 1902–1969) – Bad Whiskey
Bukka White (Booker T. Washington White, 1909–1977) – I Am in The Heavenly Way
Charley Patton (1891?–1934) – Moon Going Down
Robert Petway (1907?–1978?) – Catfish Blues
Sonny Boy Nelson (1908–1998) – Low Down
Big Joe Williams (Joseph Lee Williams, 1903–1982) – Stack O’Dollars
Johnny Shines (1915–1992) – Evening Shuffle
Lead Belly (Huddie William Ledbetter, 1888–1949) – Whoa, Back, Buck!
Alan Lomax introduces David Honeyboy Edwards (1915–2011)
David Honeyboy Edwards – I met Peetie Wheatstraw in ’39, – Hellatakin’ Blues
Mississippi Fred McDowell (1904–1972) – My Baby
Geeshie Wiley – Last Kind Words
Son House (Eddie James House Jr, 1902?–1988) – The B-L-U-E-S, – This Little Light Of Mine
Sylvain Chauveau francia zeneszerző a kortárs komoly és komolytalan zenét művelő 0 csoport, és az arca együttes tagja. Utóbbi, figyelembe véve a szerző egyéb munkáit, akár hétköznapi rockzenekarnak is nevezhető. Legutóbbi albumát John McEntire (Tortoise, The Sea and Cake, Red Krayola, Bastro) keverte. Fontos adalék, hogy az arca név utalás a szerintem legnagyobb portugál költő*, Pessoa ládájára, ahol művei nagy részét halála után megtalálták. Ez érthetővé ugyan nem tesz semmit, de mindent megmagyaráz. Chauveau legkülönösebb műve a 2004 és 12 között írt You Will Leave No Mark On The Winter Snow. Talán az egyetlen közétett zenemű, amit soha senki nem fog meghallgatni. A 7 év hosszú, legfeljebb pár perces hangokkal operáló darabot hónapokig tartó csendek teszik változatossá. Sugárzása 2012. június 1.-én kezdődött. ITT tudsz belehallgatni.
Az egyik legjobb mostanában feltűnt blues rock’n’roll együttes idei második nagylemeze is remekül sikerült. Jobban tetszik, mint az előző, és persze most is ezt hallgatom.
Az rnr bulin idén áprilisban másodszor fellépő olasz Movie Star Junkiesnak kislemeze jelent meg egy kis olasz kiadónál. Blues Punk.
