Blurt : The Mecanno Giraffe (All City Records) 2025

Most döbbentem rá, hogy több mint 20 éve írok lemezekről ismertetőket és most fogok először a Blurt-ről írni, pedig Ted Milton az egyik kedvenc előadóm és karakterem a Blurt pedig az egyik kedvenc zenekarom. Szerencsére jó sokszor láttam már őket élőben és a lemezeiket is igyekszem beszerezni. A zenekar 1979-ben alakult Angliában, Ted Milton énekel és szaxofonozik a kezdetek óta és Steve Eagles gitározik mellette már 40 éve. Dobosból volt néhány, de nem olyan túl sok.
Leggyakrabban azt mondják rájuk: „jazzpunk„, amit én nagyon utálok, mert kurvára nem jazz és kurvára nem punk amit hallok. Nálam ez működik a legtökéletesebb tánczeneként. Olyan három évtizede, ha Blurt-öt hallok, mindig UGYANAZ az a program: mintha benyomnának egy gombot bennem, és táncolnom KELL, jó a tánc azért túlzás, DE mozognom kell a ritmusra, arra lüktetésre amit szerintem csak ők tudnak.
Na de itt ez az új 12″-es ami a harmadik kiadvány amit a dublini
All City Recors adott ki egymás után az elmúlt három év során.
Egy négy perces zenei szám és egy tizennyolc perces spoken word található rajta. Ilyenkor sajnálom leginkább, hogy nem tanultam meg rendesen angolul!
teljes lemez (bandcamp) >>
ITT <<
teljes lemez (youtube) >>
ITT <<
teljes lemez (spotify) >>
ITT <<
***
Eric Clapton and Ted Milton often hanged out together in the summer of 1965. Clapton said: „Ted was the most extraordinary man. A poet and a visionary…he was the first person I ever saw physically interpreting music…to enact it with his entire being, dancing and employing facial expressions to interpret what he was hearing. Watching him, I understood for the first time how you could really live music, how you could listen to it and completely make it come alive, so that it was part of your life. It was a real awakening.”
And Ted wasn’t musician at that time. He was known as poet and puppeteer. He has started to play alto-saxophone and founded his avant-garde jazz punk band, the Blurt in the late seventies only.
7” by Blank Editions
*
U.S. Girls is Meg Remy. Her experimental pop based on the 60s girl groups. She has made some songs together with the Canadian hip-hop producer, Onakabazien.
Free Advice Column EP by Bad Actors
European Tour is coming soon. Budapest?
1981-ben tette fel valaki a kérdést. Azóta sem kaptunk választ, de kösz megvagyunk nélküle. Tök mindegy milyen címkét aggatnak rá, vagy hová sorolják magukat, mert attól még lehetne kurva szar, de nem az.
BLURT
November 16, hétfő. Budapest, A38 20 óra
A két évvel ezelőtti ’The Last Last Tour’ után nem kellett sokat várni a ’The Last Last Tour Volume II’-re. Elővételben 1500. Helyszínen 2000. Tovább még van egy jó szám.
Tovább / Read more »