Angyalok napja

Június 6-án Budapesten koncertezik az Ängel, akiket (a nagy Kulo testvérünknek hála) majdnem mi szerveztünk le, aztán mégse, de végül mégis: ördögi sugallatunkra ugyanis szárnyai alá vette őket a Tilos Maraton és be is rakta a nyitónapra a két szuperfurcsa svédet – akik rave (?) rockot (?) játszanak egy éteri drag-show aláfestőzenéjeként.

angelgbg.bandcamp

Angyalék ráadásul épp turnén vannak, így a napokban szinte nem tudsz nem beléjük botlani valahol Európában:

02.06 Berlin K-19 F-hain
06.06 Budapest Tilos Maraton
07.06 Belgrad Guvernanta
13.06 Göteborg West Pride

A Dürer Kertben fellép előttük a (Halál;Orgazmus), utánuk meg a kibaszott Dupla EU.

FONTOS:
A koncert napján végig, de minimum a buliba menet vagy onnan hazafele:
hallgass Slayert!

RNR666 & BANG BANG RADIO SHOW present ‘TOMORROW’S GONE’ – CHARLIE MEGIRA NIGHT a Kriptában

A kozmikus szörfgitáros izraeli, majd sokáig Berlinben élő Charlie Megirát éveken át próbáltuk elhozni Magyarországra, ám az élet (helyesebben szólva a halál) közbeszólt. Charlie pont öt évvel ezelőtt távozott a bolygóról és emléke erősebben él, mint valaha: az egyik legmenőbb antológiás lemezkiadó, a Numero Group két lemezes válogatást adott ki Charlie dalaiból, 2019-ben pedig izraeli barátja, Boaz Goldberg forgatott róla személyes hangvételű dokumentumfilmetTomorrow’s Gone‘ címmel.

Az elmúlt években egyre többen figyelnek fel Charlie zajos, introspektív dalaira melyekben olykor mézédes amerikai 60’s balladák, néha rideg poszt-punk gitárok, máskor pedig Jim Jarmusch soha le nem forgatott filmjeinek zenéi köszönnek vissza.

Az estét a film levetítésével indítjuk, majd a mágia és a bolygóközi erőterek megidézésével hatalmas rock n’ roll áldozatot mutatunk be sercegő, poros lemezek pörgetésével.

A FILMVETÍTÉS UTÁN RNR666 & BANG BANG RADIO SHOW BULI!

REALSOCPROD TESÓK
Béka és Andrea lemezgyűjteményéből régi rock n’ roll kincsekre számíthatunk, garázs, psychobilly, surf, nagy műgonddal, ilyesmik

DJ JIMMY TRASH (Berlin, a mérleg jegyében) –
Jimmy egy szürke berlini délutánon megpillantotta Charlie Megira első videóklipjét, majd azonnal meg is hívta Európába az akkor még teljesen ismeretlen zenekart (nem sokkal később Charliék Berlinbe is költöztek).
Jimmy Trash az RNR666 régi barátja, zenész, filmrendező, DJ, a berlini Trashfest kurátora és mellesleg Charlie barátja. Eklektikus, kiszámíthatatlan vinyl szettre számíthatunk tőle!

poster: Mohair Sam

Lesz egy kurva nagy buli egy kurva nagy puszta közepén

A térkép szerint, kábé itt mész le a térképről:

ha elmész június kilencedikén (igen, vasárnap, de másnap pünkösdhétfő, azaz szabadnap! – köszi kiáradó szentlélek!) a PUNKÖSD FREAKEND FESZTIVÁLra, ahol többek között fellép az RNR666 egyik kedvenc magyar bandája a CHICAGO BULLS (velük készült korszakos interjúnkat ITT olvashatod), de sztorizgatós beszélgetésre érkeznek majd Cpg tagok is: „asszem Kutyás meg Takony” – fogalmazott a haverunk, aki felhívta figyelmünket erre a csodálatos rendezvényre, ahova nyári fesztiválokra egyáltalán nem jellemző módon:

NEM LESZ BELÉPŐ!

 

Lesz viszont zenekarokat támogató becsületkassza, pia, mezőn sátrazás, zaj és lángos is! Ha pedig, te mint cukros seggű pesti köcsög aki burokban élsz a főváros keretein belül, azt gondolod most, hogy te ilyen kurva messze az életbe nem mennél el egy buli kedvéért, akkor csak szólok, hogy a Nyugatiból Kecskeméten, majd onnan busszal Kiskunfélegyházán át, összesen
alig több mint három és fél óra alatt oda is érsz!

Tudta Ön, hogy miért lehet az összes OvO-koncert közül a következő OvO-koncert a legjobb?

Az OvO zenekarral 2007-ben találkoztunk először, mikor a miskolci DIGÉP zenekar fellépett a párizsi Sonic Protest fesztiválon ovo ami valami olyasmi mint itthon az Ultara Hang. Több napos nemzetközi kísérleti zene fesztivál rengeteg jó fellépővel. Azok közül akiket mi láttunk fellépni ők nyűgöztek le leginkább. Egy nagydarab csuklyás férfi dobolt és egy vékony apró lány földig érő rasztákkal gitároztt és hörgött, visított valamiféle minimál okkult sátánista metált, vagy valami hasonlót. A koncert után a digépes Sado beszélt velük és cseréltek címet. Rá egy évre már az Almássy téren játszottak ovo_alm RNR666/FŐDALATTI szervezésben nagyszínpadon, füstgéppel profi cuccon. Erre pár hónapra meg a Filterben ovofilter gyakorlatilag egy Dj keverőn keresztül. Mai napig emlékszem a hangtechnikusuk arcára amikor leesett neki, hogy ez nem poén, itt ez a keverő. De jó bulit nyomtak. Aztán voltak még a
IV.Retek fesztiválon Miskolcon, meg volt egy Müszis buli is. Ez a négy koncert amin én voltam csak mindig egy lépéssel felfele lépett minden tekintetben, ahogy számomra a lemezeik is csak egyre jobbak. Úgyhogy elképzelhető, hogy ez a következő budapesti buli lesz a legjobb ……………ovo_kuss

ja, meg a kedvenc >>>>>>>>>>>>>>>>

Divatok jönnek, divatok mennek, de

stilus1

Kornél (Új Látásmód Fúzió – cold wave synth pop) és
Csabi (Csermanek Lakótelep – no wave synth punk) duója

a STÍLUS EGYÜTTES ad ma este 11 órai kezdettel nagy sikerű koncertet RNR666/DAVORIA közös buliban Budapesten az Aurórában.

Utána DAVORIA LIVE ACT a techno zene kedvelőinek.

Belépő 800, mellé magazin mert

az alkalomra jelenik meg a C11H18N2O3 2. száma, melyből kiderül

Teljesülnek a régi álmok? Együtt változik-e ízlés és személyiség egy tudatos LSD túladagolást követően? Mit szeret magában Csermanek Csaba? Hova megyen Prince? Kié Bill bal cipője? Shitkid vagy Bianka? Láthatta-e Melies klasszikusát Kohn Náthán? Na és van-e lejjebb?

fanzine1

Szilveszteri inspirációk 4.

Ha már keverjük a stílusokat, legyünk eredetiek. Ne menjünk a tömeg után, ne válasszuk a kiüresedett kliséket!”

Jön a banda amiben David Yow is játszott!

És akiknek a legújabb 10″ kislemezükön a Melvins-szes Dale Crover is szerepel! Ők a Qui, akik április 18-án hétfőn Szegeden a Jazz Kocsmában, április 19-én kedden pedig Budapesten az Aurórában lépnek fel!

„ÁPRILIS EIN! ZWEI! EIN! ZWEI!” avagy, hova menj ezen a hétvégén?

Screen Shot 2016-03-30 at 9.00.04 AM

…hát, semmiképp se tönkre! Helyette viszont ajánlunk Neked kétpár olyan eseményt ahol nem csupán jól érezheted magad, de még a kultúra sem hull majd le rólad, mint ruha másról a boldog szerelemben.
///ÁPRILIS 1.1///
LCDP INGYENES/TÁMOGATÓS KONCERT A VITTULÁBAN kezdjük a pénteket egy jó kemény fejkörzéssel a sziciliai LCDP zenekar noisepunkjára, kedvenc helyünkön a csodálatos Klub Vittulában! A kb.8-kor kezdődő, de 9.30-kor befejeződő koncert jó alkalmat teremt majd arra, hogy kiéld minden piszkos fantáziádat és a végén még jófej is lehetsz: ha leszel akkora pank, hogy dobsz a kalapba 500-1000 magyar forintot!

/////////ÁPRILIS 1.2/////////
Tulpen und Narzissen ~ Ein Punker in der U-bahn rögtön az LCDP koncert után, iszol egy kurva sört a pultnál, majd egyből felveheted a Tulpen und Narzissen lemezjátszóiból áradó, hűvösen perverz rezgést, ők tolják ugyanis az LCDP afterját (vagy az LCDP warm-uppol Tulpenéknek?!) egészen 4.oo-ig, rezignáltan, mint egy papirtálcába fagyott currywurst a Tiergarten U Bahn megálló felüljárója alatt egy esős berlini éjszakán.

/////////ÁPRILIS 2.1/////////
MUNKACÍM – PIROS KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓJA A LIBELLÁBAN Milyen szikretmen?? Milyen feketegyörgy?? Haggyad mán magad… Piros barátunk az egyetlen hiteles művész ma a városban és hála Berki KocsmArt Ágika áldásos kurátori munkájának, rávette Pirost, hogy mutassa meg Nektek képei jelenlegi stádiumát – a művész ugyanis időről időre újrafesti műveit: egy és ugyanazon vászonra! Művészeti koncepció, vagy anyagtakarékosság? Óh, gyere és döntsd el óh magad! Durván kultikus kaotika: a Dunától 3 perc sétára napnyugat felé este 6.00-tól!

/////////ÁPRILIS 2.2/////////
Csermanek Lakótelep , Új Látásmód Fúzió a Trafikban Lezárandó a szombatodat, gyere el 9.00-re a jó öreg Trafikba, ahol a délnyugat-dunántúli szintipankok fröcsögik majd tele kortalan szószataikkal a mikrofont!

RNR977

Most szombaton az Aurórában játszik a német Modern Pets zenekar.

modern

Nagyon állat 77-es PUNK-ot játszanak, ha szereted a Buzcock-t, a The Kids-t, vagy az atlantai PUNK hangzást (Carbonas, Dino Boys stb.) imádni fogod ezeket a srácokat is. Magyar részről lesz még DANCE OR DIE, CIRCLE PISS és NOYCE is.

HAVIMÁS + ZAJJALHANGZÓK

Durva stílus-interferencia várható június ötödikén pénteken az Aurórában,
a HAVIZAJ és múlthéten jubiláló MÁSSAL~#HANGZÓK közös buliján,
ahol kezet fog a tágan értelmezett experimentál és a földalatti törtritmus.
Ha, tudni szeretnéd, hogy mire is számíts, akkor indítsd el előbb ezt:

Majd, ha a fenti videó 00:55-höz ért akkor indítsd rá ezt:

Ugye milyen szép?

Szentpétervári mélyégobjektumok a Frisco légkörében

Tehetséges szentpétervári srácok, ezek a FLYNOTES-ék, akik konkrétan egész európát és japánt körbeturnézták már. Háromtagú banda, semmi énekelgetés, csak és kizárólag az éterből kölcsönzött hangok és érzések, néha már a Cult of Luna – neaggyisten Neurosis féle megvilágosító tonnás borongás zúzással, de a fő mozgató rugójuk inkább a világűr meg mind a tizenhárom dimenzió…

…előttük a hazai misztériumista trógerstoppos vonal, a Lemurian Folk Songs szaggat majd húrokat, meg tapossa a wahwah pedált, szóval ígéretes estének nézünk elébe.
– így írja körül közelgő buliját a Frisco (IX.ker, Mátyás u. 11.) amelyet május 22-én, pénteken levitálhatnak végig az erre fogékonyak.

questa notte! вечерас! dnes večer! ma este! EXPERIWAVE *0I

Screen Shot 2015-04-21 at 7.21.03 PM

+ egy RNR666 dj

FELTÁMAD A KÖZEG – The Corporation interjú

Ötszáznál több visszaigazolt vendég – ez még a LÄRM-hoz (ami, Budapest egyik legfaszább hangcuccával rendelkező, menő, de ennek ellenére, a jóízlés határain bőven „innen lévő” szórakozóhely) képest sem kevés, persze, nem ettől a szép nagy számú közönségtől lett érdekes az RNR666 számára a The Corporation nevű freak-csapat, vagy, -hogy egy laza képzavarral éljek- techno-art kollektiva közelgő bulija.

corp01

Corporation-éket még a Képzőművészeti Egyetem büféjében évekig szürcsölt kávé idejéből ismerem, mármint a pofákat magukat, igaz akkoriban még nem hallottam ezt a (meglehetősen pökhendien csengő, de, tény, hogy fasza) nevet. Aztán jött Wennesz Vera, festőművész, közös barátunk, aki által szép lassan megismertem az arcokat és nagyjából képbe kerültem Corporation-ügyileg, viszont a kép nem lett tisztább: sőt. Ennyi személyes szál nekem elég volt ahhoz, hogy kiváncsi legyek egy olyan dologra, amit én magam nem értek, de annak művelői kurvára imádnak csinálni. A Corporation, szerintem, az én perverz kiváncsiságomon túl is érdekes: értelmes emberek egy hülye helyen, tele gondolatokkal, amiket, még kifejezni és kifejteni sem restek – ahogy az kiderült, akkor, amikor kerekasztalbeszélgetést rendeztünk a részvételükkel: technoról, Jézusról, korszellemről, (ellen)kultúráról és mindarról, ami fontos lehet a túléléshez.
Hosszú lesz. Nyomj a továbbgombra. Vagy ne. Tovább / Read more »


© Copyright 2013-2026 RNR666.