Na, erre a lemezre tavaly nyár óta várok, akkor jelent meg egy 7″ kislemez két dallal amiről >> ITT << írtam. Már akkor megígérték, hogy hamarosan lesz nagylemez. Ahogy már a kislemez kapcsán említettem, az ír származású énekes/gitáros, név szerint Stefan Murphy teljesen ismeretlen volt addig számomra, a zenésztársairól viszont már hallottam előtte, olyan, általam kedvelt zenekarokban játszottak, mint a Cheap Time, a Thing vagy a Sweet Knives. Az a két szám nagyon magasra tette a lécet, én úgy éltem meg, hogy kisebb vihart keltett az undergound RnR/punk alvilágában. Mindenki lelkesedett.
Itt a bemutatkozó album, amin az első szám egyből a tavalyi sláger, a ‘Give My Regards To The Dancing Girls‘ lerövidített, begyorsított változata, ezután egy rövid punk szám következik, ami a Cheap Time-ot juttatja eszembe. A következő dal témája elég érdekes. Címe ‘Metallica Font‘ és arról szól, hogy ha a fiatal Stefan Murphy a Metallica betűtípusával ráírta a neved az iskolatáskájára, azzal azt akarta kifejezni, hogy igazán kedvel és vagánynak tart. Hát nem szép? Stefan hozzáteszi: – Nem utáltam soha a Metallicát, de szerintem a logójuk jobb mint a zenéjük.
Na, második napja írogatom ezt az ismertetőt és nem haladok vele, össze – vissza elkalandozok, kitörlök, hozzáírok. Legyen elég annyi, hogy szerintem 5-10 évente termel ki a RnR/punk közeg ilyen szintű albumot. Dalszerzői készség a maximumon, tényleg csak kapkodja az ember a fejét, hogy egy számon belül hogy jutottunk el az alap ’77-es punkból a korai glam rockba, onnan a Buzzcocks szerű power popba, vissza pub rock-ba, street punk-ba stb.. Ráadásul még a feleségem is benyit miközben hallgatom valamelyik számot azzal, hogy – Mit hallgatsz, Digital Leather-t?
Szóval tömény ez a fél óra, az biztos. Már most azt tudom mondani, hogy 2024 TOP albuma. Mármint nekem.
Electro-punk a texasi Dentonból. Az első szám tizedik másodpercétől, már tudtam, hogy jó lesz a teljes lemez. Ahogy bejön a dobgép ütemére az az elképesztően mocskos szinti hang, hát az csodálatos! Ez a dal, úgy összességében a Digital Leather-t juttatja eszembe.
A következő szám a jó öreg Chrome / Helios Creed vonalat követi, de az ugyancsak texasi Drain is használta ezt a fajta nyomulós repetitív/mechanikus/mániákus gitározást az első időszakában. A Trashy Ways olyan mint a svájci Sam Snitchy lemezéről valamelyik szám lenne bedurvítva, kiborg punkosítva.
Az egész lemez úgy szól, hogy nem tudom mit sajnáljak jobban, a fejhallgatóm membránját, vagy szegény dobhártyámat. Kegyetlen egy cucc elejétől a végéig.
Szerintem simán megpróbálkozhat a lemezzel akár egy EBM/Industrial arc, de Digital Leather, Static Static, Lost Sounds, Tit Wrench kedvelőknek szinte kötelező!
A duó egyik tagja a The Marked Men hagyományosabb punkzenekarból illetve a szintis power pop-ot (nagyon jól) játszó Mind Spiders-ből lehet ismerős.