Cash az önéletrajtában említést tesz arról, hogy milyen kibaszott szarul esett neki, amikor az 50-es évek elején a Sun Records Elvisnek egy zsír új, nyitott tetjű Cadillacet ajándékozott, ő viszont csak egy "proli" Buick-kal kellet, hogy beérje, ajándékautó gyanánt. Arról viszont nem tett említést, hogy lazább pillanataiban milyen faszán tudta utánozni Presley-t.

1954. Mount Vernon (New York Állam). A gitáros és banjo játékos, Eugene Chadbourne világra jön. Rock and rollal kezdte, de hamar elege lett a konvenciókból és elkezdte kevergetni a szezont a fazonnal. Rock, blues, country, bluegrass, free jazz, noise, mindegy csak ne legyen szokványos, mer az unalmas. Játszott együtt Biafrával,  Fred Frith-el, Zornnal, az olasz Zuval, sőt Biff U. Blumfumgagnge-val is, aki fogalmam nincs kicsoda, de a neve miatt nem hagyhattam le.  Itt Berlusconiról énekel nem szép dolgokat:  

 

 

Oké, tudom, hogy ilyenkor október végén ezt az 1957-es videót szokás elővenni, amikor is Elvis megkérte Ed Sulivan-t, hogy mielőtt elkezednék a számot, legyen szíves szólni a nézőknek, hogy küldjenek pénzt a forradalom által megtépázott ország lakosai számára.

Én, most mégis az ’56-os Heartbreakhotelt nyomom be nektek, ami nem csak azért érdekes, mert az első, tvben leadott rokkendrollként szokás aposztrofálni ezt a felvételt, meg, hogy, azt követően, hogy lement a szám és a Király búcsut intett a kamerákon keresztül egy egész ország nőnemű lakosságának, pár percel később az USA több pontján tömegével kezdtek öngyilkosságba az összetört szívű népek, szóval én ilyenkor inkabb azt a pillanatot képzelem el, hogy: befogod a szabadeurópán a "szinszmájbébileftmí"-t, még húzol egyett az üveg pálinkából, kibiztosítod a puskát és már mégy is utcát, várost, országot, meg lelket felszabadítani…

Hagyjatok, besírtam…