Még jóval a járvány előtt beszéltük meg, hogy küldök pár kérdést neki, ő meg belement. Most, hogy a járványnak lassan vége, ideje leközölnöm a beszélgetésünket – nem mintha attól kéne tartanom, hogy pár hónap alatt gyökeres fordulat állt volna be a személyiségében, vagy a zenéléshez fűződő viszonyában, hiszen TH ANATOL nagyjából pont olyan arc amilyennek kb. 220 évvel ezelőtt megismertem. Igaz, a memóriánk már nem a régi, de azt azért mindketten úgy gondoljuk, hogy hiába jön az a kibaszott forróság, de mindent nem ihat magába a föld.

L: Próbalom felidézni, hogy honnan-mióta ismerlek, de nem igazán sikerül. Az fix, hogy valamikor a 2000-es évek legelején már láttam valahol a fejed.

TH: Nem kizárt, hogy a korai előadói hozzáállás sok mindenben megváltozott és jobban összehuzta azokat akiket kommersz vagy divatos dolgok nem hatnak: a szórakoztatás, a kísérleti elektronika, lehetőség is volt egyben. Nem kizárt, hogy valamelyik fesztivál, vagy a Tilos rádiós korszak során a Kultiplexben.

L: Milyen kötődésed van vagy volt a Tiloshoz?

TH: 2004 környéke volt, hogy a Tilos kizárólag internetes adást szolgáltatott, mivel éppen nem volt frekvenciájuk, kb 20-30 adás erejéig saját szettet toltam, aztán persze amint lement ez a stream időszak és mehetett az éterbe már nem kellettünk. Nem igen volt nagy sajnálkozás emiatt, akkor még működött úgy emlékszem a másik non-profit, a: Fiksz, ahol akkor még volt lehetőség on-air, sok-sok óra, saját műsorok, inkább ott toltam neki, amíg az is be lett tiltva. Később a csapat lelkesen összekalapácsolt egy Fúzió névre keresztelt állomást, de ebben már nem vettem részt teljes mellbedobással.

L: Engem kurvára érdekelne, hogy milyen zenei közegből jöttél és lettél az ami. Miket hallgattál, mik voltak rád legnagyobb hatással?

TH: Mivel alapvető zenei képzésben nem vettem részt sosem, szinte teljesen autódidakta módon kezdődött minden. 20 éves koromban megkaptam a kellő motivációt és a Fiksz rádióban kezdtem ráfanyarodni a szerkesztésre, de jelentős intuíciót adott a ’90-es évek technokultúrája, ami az ezredfordulón tetőző elektronikus zenei honfoglalást jelentette számomra a kísérleti zene csinálása, behozatala, folyamatossá tétele.  Legnagyobb befolyással Matmos, Björk, és a kísérleti elektronikusok. Persze a Goa, és a techno, rave, mint például Marusha zenéje, és a Nirvana együttes dalai.

L: A discogsodon miért csak 2016-tól vannak anyagok? Előtte mi volt?

TH: Mivel zenei tevékenységem az első években, 2000 környékétől főleg rádiós tevékenység, elvétve klubbok és fesztiválok, anyagom nyilvánosan nem jelent meg semelyik kiadónál. 2016-tól kezdődött a kiadogatás is.

L:  Az első felidezhető TH Anatol-élményem a Fészek kupolatermében letolt koncerted, amit imádtam! Az egy Exiles buli volt, ugye? Hogy kerültel kapcsolatba az Erikékkel?

TH: Eriket viszonylag későn ismertem meg, Mike Nylons-on keresztül. Úgy gondolom a zenei szcéna megköveteli, hogy folyamatosan frissüljön és kialakuljon a benne levő személyes kapcsolódás, összedolgozás.

L:   Ugyanezen a bulin realizáltam, hogy kurvára „fizikai” a zene amit csinalsz, kicsit egy kocsmai verekedőre emlékeztettél a zenéddel, mint aki nem elégedik meg azzal, h „csak ott van a kocsmában” hanem konkrétan oda mész minden jelenlévő emberhez és behúzol mindenkinek egyenként.

TH: A Fészek klubban már sok tapasztalattal rutinnal jártam el, az ember folytonosan okul saját fellépései során. Ehhez képest a mai napig hiszem, hogy lehet újat mutatni, még a lehetetlennek tűnő elvárások sem jellemzőek, s olykor-olykor durván sikerül, mégis megbírkózom a szerepemmel, s igyekszem a kaptafáján maradni a stílusnak. Az élőben előadott munka szinte mindig párosul némi önkritikával, de ezért is hajtom a mai napig a taposómalmot, hogy minden stimmeljen, mivel szinte mániákus hittem van abban, hogy a ringben maradjak, és legyen mit nyújtanom a közönség számára. Ez egyesekben tetszést szül, de igazi elutasítást szinte soha.

L: Arról még mesélhetnél, ha van kedved (és olyan részletességgel amennyire van kedved), hogy voltál valamikor valami műintézményben pihenni, jól tudom?

TH: Sokan próbálták már megakasztani a tevékenységemet oly módon, hogy bezártak, mert szerintük nem voltam szociálisan besorolható a normalitásba, de hagytam, és elviseltem-eltűrtem ezt. A drogproblémáimat megoldották, a művészettől még nem vették el a kedvemet.

L: Hol a faszba vagy most? Hol várod a világvégét és mivel baszod el az idődet?

TH: Manapság főképp lemezeket készítek, különös tekintettel ügyelni a pontosságra, összeszedettségre, hitelességre, nagy mértékben figyelembe véve ezt: tudományos értelemben igyekszem megfelelően, kellő hozzáértéssel dokumentálni korunk visszásságait, disszonanciáit. Én elhiszem, hogy mindent magában hordozó egyszerűsítés vezérel, követhető ez munkásságomban is, hiszen ez nyitja a lehetőségeket, ez teszi természetessé az ember munkakedvét. Ha az ember tudja, hogy nagyjából mire képes, igyekszik nem túlbonyolítani és nem túlvállalnia magát. Voltaképpen annyi minden amiben dolgom akad, legyen az minden ami hajt, fontos miért sajnos az. Sosem akartam ladikba tenni minden kívánságaimat, noha egyedül annyiban folytonos temperamentumban zajlik mind, mintha több személy csinálná azt, mindenre egy személyben odafigyelni. Úgy vélem, egyvéleményen vagyok azokkal, akiknek nem tetszik, hogy megmondják mit, hogyan csináljunk, együtt érzek a közönséggel, hallgatósággal, mintha két kristálypohár összecsengene, de a normalitás ilyenkor teljesen kizárt. Szabadon eldönthetem az őrület megkívánt formáját, alakzatát, boldogan alkotok, valószínűnek tartom, hogy az általam készített zene egyedi esete sokunk összességében. Ha valamit nem sikerül elcsípni, nem bánom, mindig lesz valahogy, de sajnos sokunk függvénye, hogy szakadatlanul tudósítsam a mindenki által megkívánt lehetőségeket kiaknázni. Voltaképpen olyan ez, mintha vakon rohangálnánk a kijelölt úton, miközben folytonosan egy nem létező tükörben vizsgálnánk az akadályokat. A technikai lehetőségek alkotják a nembeli összecsengéseket, miközben nemde bátran adnánk rokonainkat házasságba vademberekkel. Miután szolgálatkészen alkotok csak ez az egy dolog vezérel. Mostanában sajnos minden ember készakarva robotol, én könnyedén veszem az akadályokat, én kényelmesen alkotok, s vonatkoztatok zenei műveleteket aktualizált művészetté. Valamelyest enyhült az a korszak mihelyst forradalmian újítani kellett a népdalművészetet. Főképp azokban az időkben amikor a népdal sajátságos módja enyhítette a rászabott igényt. Soha nem szűnt meg viszont az az igény, ami a zenét visszatartja a fejlődésben. Értem ezt a korunk divatos, az ember agyába betelepedő üres pocsonyáknak, konkrétan a popzene terjeszkedésében gátat nem szabó hóembernek, mely a meleg érkeztével egyszerűen elolvad és beissza a föld.

„Ha nekem ilyen vénáim volnának, kirúghatnék a hámból!” – mondja Burroughs zavarbaejtően őszinte, öreg Matróza, amikor megérint egy fiatal könyökhajlatot. Ti meg vén faszok, ültök otthon, rátok omlanak a megsárgult falak és véget nem érően siránkoztok, hogy bezzeg tíz, meg húsz, meg százötvenmillió évvel ezelőtt mennyivel élettel telibbek voltak a vénák. Persze, tévedtek, mint mindig, amikor elveszítitek a kapcsolatot a valósággal és azt képzelitek, hogy az aranykor rég véget ért. Segítek emlékezni: az aranykor addig tart, amíg el nem hitetitek magatokkal, hogy rég túl vagytok rajta. Ezért aranykorra vonatkozó kérdést, ha jól emlékszem, fel sem tettem az EXILES Kolbenheyer Erikjének. Beszélgetésünk, a siránkozóknak talán nem is lesz könnyen dekódolható. Pedig kevés izgalmasabb dolog történik mostanában a föld alatt annál, mint amit EXILESék csinálnak, kábé minden második héten: 224, ooo & MA’AM, Alley Catss, Fausto Mercier, Juhász Tamás (vele készült interjúnkat ITT olvashatjátok), obwigszyh és normál tamás részvételével az orrvitorlák alatt. Gyakran tűnik fel ezen a csodálatosan új fedélzeten a FOR., a zavarbaejtően őszinte, öreg matróz TELEϟPORT, Mike Nylons és maga a nagy TH Anatol is. Az EXILES zászlókat Császár Adrienn, Csocsán Laura, Csernovszky Júlia és Pál Tamás szövik, én pedig most 666 csomó sebességgel megpróbálok behajózni Erikkel a legkortársabb elektronika vad vizeire, ahol Erik szerint olyan nevekről is hallani fogunk hamarosan, mint erdži, KURO, Scolaari, Desdemona Dæne – de ne ússzunk ennyire előre.

Jól sejtem, hogy az EXILES a legfrissebb rügy a magyar elektronikus zene lángoló csipkeborán, vagy van szervezőcsapat/kiadó aki már utánatok jött létre?

 Számtalan művészeti / dj csapat bimbódzik épp (Rave-olution, Raveu, Pursuit of Acid, Műhely, Persephoné, Eclipse Totale) de saját tartalomgyártásban a Left 2 Die Rex a legzsengébb.

 2016-ban volt először ezzel a névvel egy kapszula event, egy tisztelgés az alapvető nevek előtt. Utána 2017-ben politológia szakon, előadások alatt egy évig nyomkodtam a Soundcloudot, ki is basztak. Ellenben lett sok név, egyik vezetett a másikhoz. ’17 Szeptemberében jött ki az első válogatás, akkor még csak a Prellt és Jankyt ismertem személyesen. Organikusan alakultak a dolgok, az egészet a zenei közösség iránti sóvárgásom fűtötte, aztán kopogtattak a tehetséges humánok. 224-t még a szombathelyi breakcore / dnb-s időkből ismertem (sic), becsatlakozott a Csernovszky-Makay flotta és Juhász Tomi, Fausto Pécsről, azóta megalakultunk, mondhatni családi a viszony. Az évben turnéztunk, játszottunk vidéken (Győr, Esztergom, Pécs), külföldön (Pozsony, Berlin), hívták még a zenészeinket Varsó, Ljubljana és Párizs brigádjai is. Továbbá kaptunk egy kedves levelet Japánból, ami, azóta is rendkívüli motiváció a működésben.

Se a teknós, de még a technós haverjaim se szívesen válaszolnak olyan nagy (hülye) teoretikus kérdéseimre, hogy például mit takar a rejtélyes 23-as szám, hogy mi a kitapintható különbség a techno és a tekno között, vagy, mondjuk arra, hogy milyen hatások mentén jutott el az experimentális elektronika a mai formájához. Ez utóbbi kérdés boncolgatásában én kb. odáig jutottam, hogy minden ami freakebb mint a Stoogesból lett punk és másképp arcba baszós, mint az MC5-ből lett metál, az mind-mind a Velvet Underground kabátjából bújt elő az idők kezdetén – így végső soron az is amivel ti, elektronikus fejek foglalkoztok. Hagyjuk persze a múltszázadot, de abban viszont segíthetnél, hogy az elmúlt 19 évben mik voltak azok a mérföldkövei a zenének, amik nélkül az EXILES sem lenne az ami?

 A google szerint a 23 a numerológiában a szabadság száma. Szerintem a fő distinkció a techno és a tekno közt (vagyis ahogy, én képzelem), hogy a techno a család, a tekno a törzs, műfajilag. Techno a nagyobb halmaz. Zeneileg a tekno még mindig képes lázadást kommunikálni, a tekno az idősödő anarchista barátaid, a techno az övtáskás fashion gyermekek. Egyik sem létezhetne a másik nélkül. Fontos lehet még a térbeliség a teknoban, nincs színpad, nincs kiemelt 1000 eurós booking, nincs jópofa vacsora, viszont vannak nemzetközi barátok, akik nálad alszanak, és szónikus fegyverekkel igyekeztek elpusztítani a fennálló rendet. Az első trauma nekem a LaKing – Liveless (2001), az eszmélés, hogy rendes gépzenéért nem kell messzire menni, megalapozta azt a geospecifikus hozzáállást, hogy hazai artistokat szeretnénk bemutatni. Tigricsről a FREEE magazinban olvastam először kamaszként, Fine Cut Bodies-t egy random fesztiválon volt szerencsém lehallgatni, Anorganik pedig személyesen is sokat hozzátett az ízlésemhez egy berlini nyár során. Továbbá volt az Animának egy remixalbuma (Upload Download), kiadók terén pedig az UGAR és a Chi voltak az előképek. DJ-k közül LIA és Vida (rip). Tapasztalatok és hatások terén annyit, hogy funkcionális tánczenével el lehet jutni a falig, szerintem a tánctéri unalom az, ahol felüti fejét a tagadás szelleme. Bár ki-hogy, aki épp az elektroakusztikus dolgokból érkezik, annak pedig épp a dinamika lehet az érdekesség. Szerintem, aki kísérleti tánczenét akar csinálni, annak szerencsés tisztában lenni a négynegyed alapjaival. Mi próbáljuk klubzenét és a hardcoret is dekódolni, átragadni ütemeket, urbánus hangokat, deformálni vagy újraértelmezni őket, ha kell gyermekien játszani velük. Valahol a műfaj is csak ruházat.

Másik fárasztó kérdésem szokott lenni amit Makstól, Gördönön át Prellig senki sem szokott szeretni megválaszolni, hogy jól megkülönböztethető-e egy 1998-ban és mondjuk egy 2018-ban rögzített techno? Te milyen attribútumok mentén teszel különbséget régebbi és újabb technók között, vagy úgy is kérdezhetném, hogy lefagyna-e egy 90-es évek beli parti közönsége egy időgéppel visszarepített 10-es éveben készült trekk hallatán?

 Talán egységesebb masszaszerűbb lehetett akkor a techno, ma inkább hisztérikusan metálos, dalszerű, individualista sound lett, vagy épp jellegtelen konzervzene, már kevésbé a kontinuitáson, inkább az előadásmódon van a hangsúly. Továbbá, akiknek van tapasztalatuk abból az időszakból, mind azt vallják, hogy nem volt ilyen műfaji elkülönülés, sokkal jellemzőbb volt az eklektika. Nem biztos, hogy észrevennék az időgépet lévén, hogy az aktuális zenék többsége szándékosan úgy szól, mint akkor (lol).

Követitek, követnetek kell, hogy mi történik experimentál/techno vonalon kelet-európában, vagy bőven releváns a legszélesebb sodorral tisztában lenni? Ugye nem? Tartjátok a kapcsolatot a szlovák, a szlovén, ne adj isten a mongol, vagy a venezuela exiles-szerű képződményekkel is?

 Nálunk a crew alakítja az identitást hónapról hónapra, de persze követek több brigádot, főleg Pozsonnyal vagyunk testvéri szinten, ottani kiadók közül az Urbsounds van közel, eventek terén a Fuga klubban van mindig releváns műsor. Tényleg csodálatos a Bratislava szcéna, kicsi, ugyanakkor működőképes az infrastruktúrájuk (önkormányzati támogatás kísérleti zenére…). Továbbá a ljubljanai MODEM-el közeledünk, állandó kontakt még a chicagói Radio Benska, illetve a lengyel Oramics-szal ápolunk diplomáciai viszonyt.

2000-ben talán csak remény szinten volt meg pár emberben, hogy néhány év alatt ki fog pukkanni a dnb lufi, mint ahogy kb. 2010-ben jött majd ment a dubstep – szóval, ahogy én látom: sebesen fluktuál az elektronikum. Te, mint, aki hivatalból is rajtatartod a füled az új hangokon, mit gondolsz, 2029-ben mi lesz az amire, mint kifulladt trendre fogunk csak visszanézni? És ami igazán érdekelne: szerinted mi fog történni a következő tíz évben elektronikus szintéren?

 Szerintem ez úgy működhet, hogy a vezető telekommunikációs vagy energiaital-gyártó cég, vezető zenei leányvállalatainak vezető bloggerei hónapról hónapra kijelölik a nyugat számára még feltáratlan EGZOTIKUMOT. Félreértés ne essék fel is keresik a local herokat, onnantól egy bolygónyi copycat másolja az aktuális soundot, majd így heréli ki, dobja el és hagyja magára a lokalokat a hype. (Tibilisi, Kiev etc.). Ennek megfelelően afrikai tribal trap-gabber fúziók várhatók és egy breakbeat-bigbeat reneszánsz is adná magát amúgy. A közeljövőben szerintem a kevésbé nyers és ipari hangok (az EBM is eltűnik – újra) kerülnek előtérbe, acid jazzes, funkos, színes, komplex technókban reménykedem.

2018. december 22-én jött ki a legutóbbi EXILES cucc, előtte egy nappal pedig lezajlott a Céges Karácsony x EXILES x T+U buli (ami fasza volt de a fenti színpadon kurva halk, boccs). Tudható már, hogy mik jönnek ezután?

 Mehh, akadtak más problémák is azzal az eventtel, szociológia kísérletnek indult, ennek megfelelően viseltetett, mosom kezeimet. Kiderült, hogy nem áll jól nekünk a trash, na. Voltak, akik élvezték… Igen, december 22 volt MA’AM szóló albuma, mire ezt olvasod már megjelent normál tamás és obwigszyh split anyaga. Január 25-én csinálunk egy showcase-t a Dürerben a tokiói Kyokát szupportálandó, február 1 pedig kollaboráció az imádott antitézisünkkel, a PÉNZ crew-val, a Food Not Bombs javára.

Ha 2019-ben csinálnánk egy közös EXILES-RNR666 bulit, ahova mi mondjuk elhívnánk egy magyar és egy külföldi, általunk legelektronikusabb punknak itélt fellépőt, akkor erre a bulira az EXILES kit delegálna magyar és külföldi legpunkabb elektronikusként, akiket mondjuk még ki is tudnánk fizetni?

 Hazaiként a n o a h s t a s (interjúnk ITT). A külföldi egyértelmű, hogy Anklepants.

 

(a cikkben felhasznált fotók: Berlin, 2018.11.31. Urban Spree)