„Tommy is the only rock opera ever made.” (Ken Russell)
Tizenkilenc éves voltam, amikor Guy Ritchie megcsinálta a Lock Stock and Two Smoking Barrels című filmet, aminek nincs köze a későbbiekben tárgyalandó rockoperához. Akkoriban néha egy levegőt szívtam egy fiatalemberrel, aki politoxikomániája folytán néha elég furcsán viselkedett. A legfurcsább húzása az volt, amikor a fenti filmet elejétől a végéig végigmondta minden részletre kitérve, röpke három óra alatt. Persze ez így teljesen értelmetlen volt, ráadásul unalmas is, de maga a herkulesi erőfeszítés mégis valahogy meghatott. Azóta vágyom arra, hogy én is egyszer töviről hegyire végigmondjak egy filmet pont úgy, ahogy Némó tette annak idején. És ez a pillanat most érkezett el, a Ken Russell rendezésében készült, a Who által írt és játszott Tommy című rockopera képében.
Ezt most elmondom egyszerűen, ahogy van. Végig az egészet. Az a legszebb benne, hogy ha netán végigolvasnád, utána sem tudnál többet róla, mint ha csak az imdb ismertetőt nézed meg, pedig az csak ennyi: A psychosomatically deaf, dumb and blind boy becomes a master pinball player and the object of a religious cult because of that.
Tovább / Read more »
Vannak dolgok, amiket az ember nem csinál a legnagyobb kétségbeesésében sem: nem iszik magában & nem néz Tom Cruise-filmeket.
Tovább / Read more »
Ha van három üres órád & nagyon érdekel, hogy mit éreztek az amerikai fiatalok Vietnámban, ezt hallgasd meg ahelyett, hogy megpróbálod megnézni az Apokalipszis mostot. Hogy meggyőzzelek, elmondom, miért érdemes megnézni az Apokalipszis mostot. Például & részletkérdésképpen a soundtrack időtállóan zseniális. Benne van például a The End a The Doors nevű együttestől, Erről az együttesről annyit kell tudni, hogy van néhány izmokat feszejtően lényegretörő számuk, amiket annyira túlhallgattak olyan elemek, akik varjútollat kötöznek a felkarukra vékony bőrszálakkal & kiszárított vörös rózsák előtt gyújtanak mécseseket, hogy már akkor se ismernéd be, hogy kívülről tudsz legalább három Doors számot, ha a körmeidet tépkednék. [A bőrszálas-rózsás eset majdhogynem megtörtént, szerintem a rózsa egy randiról maradt, ahova a másik érintett fél nem jött el, de legalább így oda lehetett tenni Jim Morrison ikeás keretbe szuszakolt arcképe elé, háhá, ami elvész a réven, megnyerjük a vámon, vagy hogy is van az.] Szóval készülj föl arra, hogy ebben a filmben helyén szól a Doors. De van Stones is, az kurva jó.
Tovább / Read more »
Van egy rendezőnk, aki egyrészt kísértetiesen hasonlít Dr. Mabusére, másrészt meg akinek a nyolc filmjéből kettő csak a tévéig jutott, egy csak videón jelent meg, egy talán elkészül szeptemberre, egy meg hatalmasat bukott, aztán többek szerint kultuszfilm lett. Közismertnek tán az a tevékenysége lenne mondható, hogy a Reservoir Dogs executive producere volt. Meg zsűrizett Cannes-ban, de hát ki nem.
Van egy évünk, 1970. Egy sztrádánk, a 66-os.
Kész is a film [a bukott kultfilm.]
Tovább / Read more »
