Halálozás

gorezonelogo

Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy a szerkesztők saját elhatározása és döntése alapján, tizennégy évi működés után – sokak örömére és sokak bánatára – megszűnik a GOREZONE rádió show, amely minden hétfő este 20:00 és 22:00 óra között volt hallható a Tilos Rádió műsorán. Az utolsó adásnap 2013. május 27. lesz. 

Úgy érezzük, a GOREZONE-nal elvégeztük a feladatunkat, azaz rendszeresen, a legjobb tudásunk és felkészültségünk szerint tájékoztattuk az Underground és Extrém Metal zenék rajongóit a hazai és nemzetközi színtér aktualitásairól (lemezmegjelenések, koncertek, élő interjúk stb.).

Úgy érezzük továbbá, sikerült bebizonyítanunk, hogy létezik magyar Underground és Extrém Metal zenei színtér, ahol a zenekarok előtt adott a lehetőség, és bár kemény, fáradságos munkával, de igenis el tudnak érni eredményeket, sikereket.

Az adás befejezésével párhuzamosan az ingyenes GOREZONE Party-knak sem lesz folytatása. Nem akarjuk ugyanazokat a köröket futni, amelyeket egyes megfáradt zenekarok, illetve koncert- és programszervezők futnak itthon (lásd pl.: különböző kommersz produkciók, tribute zenekarok rendszeres felléptetése). El szeretnénk kerülni szakmailag az erőlködést is. TISZTELET A KIVÉTELNEK!!!

Az adás helyét június 3-tól egy másik Metal műsor, az Undertakerz veszi majd át.

Köszönjük mindenkinek, aki az évek során hallgatott, támogatott bennünket és aki tiszteletét tette a Free GOREZONE Party-kon!

KEEP ON DRINKING, FUCKING, HEADBANGING!!!

*

Utolsó adás ma este 8-tól

Halálhörgés, siralom, kedv, söröm

 
„A kisteremben elsőként a Heroic lép színre. A zenekar a saját meghatározása szerint pagan death metalt játszik. A hazai színtér egyik legbrutálisabb hangjával megáldott Hajnali Sándorral megerősödött gore-grinder Limb For A Limb szintén lemezbemutató bulit tart, az ő albumuk címe „Aberration Complete”. A panzer old school death metal itthoni élharcosa, a zalai Age Of Agony ritka vendég a fővárosban. Utánuk megint egy lemezbemutatót tartó banda, a Kill With Hate következik, az ő első albumuk – egy gyilkos sztoriját elmesélő konceptanyag. A terem programját a veszprémi Krampüs trió zárja death/grind nótákkal.
 
 
A nagyteremben elsőként Magyarország egyetlen Entombed feldolgozás-bandája a Wolverine Blues Brothers lép színpadra. Utánuk a hazai stoner rock élet meghatározó csapata, az egri Shapat Terror következik. Majd az old school hardcore / punk nagy túlélője, az A.M.D. A Cadaveres groove-okat és dallamokat kombináló muzsikája megint csak igazi koncertre való zene. Zárásként a Don Gatto, nyers és egyszerű, de roppant hatásos hardcore muzsikájával. A nagyteremben emellett divatbemutató is lesz kétszer tizenöt percben. Biacsics Tina & XtremeLand: „Dirties” Divatbemutató show. „
 
DECEMBER 15. BUDAPEST, DÜRER KERT (XIV. ker. Ajtósi Dürer sor 19-21) 20 ÓRA INGYENES
 
Zenekari linkek és pontos időbeosztás: Facebook
 
 

Szombaton

Budapesten
 
  
 
The Last Charge    Divine Damnation    Chief Rebel Angel
 
Radikális Amputáció    Gorezone 
 

SZombat Esti SZenvedés

 
részletek
 

Tovább / Read more »

Ajándékozza meg Ön is szeretteit ingyen fémmel!

Holnap este az ÉTELADÁS után lehet menni öklendezni a Dürer kertbe Gorezone partyra. 2 terem, 10 fellépő, halál. 
 
 
Minden információ KATT
 
 

Ajándékozza meg szeretteit idén Ön is: ingyen fémmel!

 
Boldogság, szeretet és túláradó együttérzés december 12-én a budapesti Dürer-Kertben,
csak úgy, mint a tovább gomb alatt…
 
 

© Copyright 2013-2026 RNR666.