A következő oldal a nyugalom és a közízlés megzavarására alkalmas!
Böngészését kizárólag:
látogatóknak ajánljuk!
Ennek tudatában:
Kibaszott jó. Erős és sötét. Autonóm és szuverén. Ketten jutottak róla eszembe: a Cramps és PJ Harvey. Senki más, hiába is erőlködtem. A WHAT EVER HAPPENED a legjobb magyar lemez, amit az utóbbi években hallottam. Köszönöm:
Egy TIGER LILLIES koncert a legjobb szórakozás. Van ott három angol férfi festett arccal, mint valami cirkuszi bohócok, és dalokat énekelnek, és majd minden dal egy-egy mocskos történet maximális átéléssel előadva, és te nevetsz, bár inkább sírnod kellene ezeken a groteszk dalokon. Például ez arról szól, amikor valaki már túl van mindenen, a kéjgyilkolás sem elégíti ki:
„Bűn az élet”, lehetne a mottójuk. Minden fajtáját megénekelték. Lemezeik kaján katalógusai az emberi eltévelyedéseknek, haszonlesésnek, perverzióknak. Például ebben a dalban van szex, drog és sivárság:
Az egész a londoni Sohoban kezdődött egy bordély feletti padlásszobában, ahol Martyn Jacques teológia-filozófia szakos hallgató lakott, és a hely szelleme inspirálta a TIGER LILLIES megalapítására. Azóta sok hulla lefolyt már a Temzén, 30 év alatt, haj, de mennyi, a Yard sem tudná megmondani. Ők közben kiadtak, ha jól számolom, 36 lemezt, közte a Háromgarasos operát, amit kihoztak kettőből.
és remélem előadják Peggy Lee „Is That All There Is?” című 1969-es slágerének 10 perces verzióját. A dal egyébiránt Thomas Mann Kiábrándultság című novellája dalban az író saját szavaival:
In her music you can find blues punk rock and roll soul gospel and beside conventional instruments a harmonium and sometime a pedal steel guitar:
Some people say her music is a mix of Blondie, Cramps and Screamin’ Jay Hawkins. Her singing style is often compared to Patti Smith and Nick Cave. Some years before she toured with Cave as supporting act and backup singer, even he was who released her first EP after her band Happy Hookers disbanded. Even more she recorded her version of Kurt Weil/Bertolt Brecht song Pirate Jenny with Nick Cave and Warren Ellis for a compilation album.
As a child of an Indian immigrant family she learnt to play the piano and harmonium but was banned from western type music but later she became a goth girl. Her first band was the bass-drums-harmonium trio Beat The Devil where she wrote all of music and lyrics already. Her music is so entertainingly eclectic that I felt the need ask about her influences. She says:
I’m proud to say I’m still a sponge in the sense that I can absorb a lot. At the same time with a question like this I never know where to start. I obviously love music my tastes have a fairly wide range. I’d say my biggest influences are the Velvet Underground, Lou Reed, Arthur Lee
Classic Punk, Hip Hop especially old school Hip Hop, Industrial/Noise, Soul, and Old Bollywood music from the 60s and 70s. Lately I’ve been really into Broadcast and Ministry. Ha! Who would ever put those two together? I don’t know, it’s just where I’m at:
I like other forms of art as well. I used to be a dancer so that comes in to play a lot. If I can’t move to my own music then what ‘s the point? I do like to read and do it often but in short form. Something I can get through in one sitting like poetry, essays, short stories rather than a novel. I’ve got a short attention span. I love streaming TV shows. I’m all about it, especially if the writing is witty. I recently watched Fleabag and Killing Eve. Phoebe Waller-Bridge is a damn good writer.

Cooking is another big one for me. I love to cook and I love to eat. Most studio engineers I know are big into cooking. It makes sense to me cause making a record and making a well balanced meal is kind of the same thing. Anytime I’m at a mixing session I often wonder if the track has been over spiced. I love going to museums and looking at art. I like the theatre a lot to. This is all starting to sound like a profile on some Tinder app. Are you gonna swipe left or swipe right?
A JAMES LEG elektromos orgona + dob kettős aztán jött létre, hogy Reverend James Leg – született John Wesley Myers – előző zenekara, a Black Diamond Heavies feloszlott. Az szintén billentyű + dob felállású banda volt, de mivel az orgona nem volt betorzítva, így hagyományos hangzásúnak mondható, ellentétben a James Leggel, ahol sokszor hihetjük azt, hogy gitár vagy basszus szól éppen, pedig nem. Az énekhang miatt sokaknak juthat eszébe Tom Waits, viszont vele ellentétben James Leg legtöbbször egyszerűen rock’n’rollként definiálja muzsikájuk:
John Wesley Myers egy texasi kisvárosban született egy baptista prédikátor fiaként, aki nagy gondot fordított gyermeke harmonikus lelki fejlődésének zavartalanságára. Zenei nevelést is szigorúan vallásos alapon kapott. Egy napon apja, mikor rájött, hogy 14 éves fia szülei távollétében a családi lemezgyűjteményben meglapuló három darab világi zenét hallgatja (például ezt és ezt), tüzet rakott a kert végében, és a lángok közé hajította mindhármat.
Ezzel szinte egy időben érkezett a városba egy keresztény vándortársulat, mely műsorában a rockzene és a sátánizmus kapcsolatát firtatta. Apai utasításra Johnnak is mennie kellett. Az előadáson Ozzy, AC/DC, Alice Cooper, Prince, Van Halen és Rolling Stones számokkal rémítették a közönséget. A Queen “Another One Bites The Dust” című számát visszafelé is meghallgatták, mivel akkor a refrént így is lehet érteni: „marijuana, marijuana, decide to smoke marijuana”. A felvilágosító előadás után John természetesen rákapott a fűre és a rockzenére, és 17 évesen elköltözött otthonról.
Talán még érdekes lehet, hogy tagja volt a ritka állat blues punkot játszó Immortal Lee County Killersnek is a zenekar utolsó periódusában. Ha jól tudom ezen a nagylemezükön játszott.
És külön Hammer Zsaninak mondanám, hogy közreműködött ez a jóember Scott H. Biram 2009-es nagylemezén!

2004-ben alakultak, de csak öt év múlva mentek stúdióba, hogy felvegyék első lemezüket, viszont már ezt megelőzően is olyan ismertségre tettek szert, hogy meghívták őket a kreativitás és legújabb technológia jegyében rendezett barcelonai Sónar Fesztiválra. A techno világ középének számító berlini Berghain klubban is felléptek, sőt még egy japán turnét is lenyomtak anélkül, hogy bármiféle felvételük megjelent volna. Akik véletlenül tévedtek be koncertjeikre nehezen hitték el, hogy ott az a három ember azokon a hangszereken élőben játssza ezt a teljesen elektronikusnak tűnő muzsikát. Ott az a három ember – mint jazz zenész – meg kezdetben azon az eddig számukra ismeretlen jelenségen döbbent meg, hogy milyen hatalmas energia szabadul fel egy táncoló tömegből, s hogy ennek mekkora hatása van arra, ahogy játszanak. És „most mindenki táncol” nélkül nincs ELEKTRO GUZZI koncert.
Polybrass című új lemezüket mutatják be három rézfúvóssal kiegészülve. Jó lesz:
13 évvel ezelőtt – valamikor májusban – indult az RNR666 a Mezőkövesd 2 internetes rádióállomáson, mint kétheti rádióshow. Egy kép a kezdetekről:

A képen látható mikrofon Lipótmező kiürítésekor került hozzánk, sokáig ezzel nyomtuk, ám valamikor 2013/14-ben véget ért a sorozat, ami MA ESTE 6-TÓL ÚJRAINDUL az MMN Lahmacun nevű internetes rádióállomásán, ahol minden hó utolsó szombatján megint lesz RNR666 RADIOSHOW. És igazán XXI. századi körülmények közé kerültünk:


13. Charlie Megira & the Bet She’An Valley Hillbillies

A hidegháború másik oldalán 1982-ben alakult, a kor nukleáris- és csillagháborús félelmeit megjelenítő, azt továbbfejlesztő, saját mitológiát és vizuális világot építő francia-kanadai együttes nem hétköznapi metál csapat. A műfaj keretei hamar szűknek bizonyultak, gyakran ki is lépték belőle.
Első lemeze szinte ipari thrash, azaz jófajta csörömpölés, amiben hardcore és punk hatások is megjelentek, majd pszichedelikus elemek, Pink Floyd és King Crimson feldolgozások jöttek. 1991-es Angel Rat című lemezük egyenesen progresszív rock – producere a Rush-sal sokat dolgozó Terry Brown volt. Az albummal sikerült két szék közé ülniük. A metálosok megdöbbentek, a progresszív rockerek meg nem vettek róla tudomást, egyedül a kritikusok lelkendeztek. Ők viszont nem szoktak lemezeket vásárolni. Az együttes a progresszív elemeket megtartva, jazzesekkel vegyítve szépen visszametálosodott, közben kilépések miatt trióvá alakult, s az énekes/basszeros autóbalesete után az ezredfordulóra tetszhalottá vált.
A zenekarba az eredeti énekes (Snake) visszatérése, és a Metallicát otthagyó, Voivod rajongó basszusgitáros, Jason Newsted belépése lehelt új életet 2002-ben. Ő már az addigi utolsó, 1997-es lemezen (Phobos) is feltűnt: egy dalszövegét zenésítették meg közösen. Ismertsége óriási segítség volt. Az új lemez (Vovod) saját kis kiadójánál jelent meg, és sosem játszottak még annyi embere előtt, mint ebben az időben. Aztán 2005-ben későn diagnosztizált rákban nagyon hirtelen meghalt Piggy, gitáros és legfőbb dalszerző. A zenekar következő két stúdióalbumát az ő hátrahagyott házi felvételei és instrukciói alapján készítették úgy, hogy a lemezeken Piggy gitározik (Katorz, Infini). A 2013-as Target: Earth már Newsted nélkül készült. Az albumon a visszatér eredeti basszusgitáros, a 91-ben kivált Blacky – aki közben kortárs táncdaraboknak írt elektroakusztikus zenét. (Viszont pár év múlva ismét kivált.)
A legújabb nagylemez a The Wake e hónap végén jön ki. „Futurisztikus progresszív thrash metal” – mondja róla Away. Olyan egyre kevésbé futurisztikus témákkal, mint tudatmódosítás, összeesküvés elméletek és gyakorlatok, káosz és katasztrófa – ahova a mesterséges intelligencia fogja vezetni az emberiséget.
A természetes intelligencia viszont VOIVOD koncertre vezeti a népet
EARTHLESS is heavy psychedelic rock trio. Creating energetic, utterly unique and free thinking mainly instrumental music inspired by an eclectic semi-improvised mix of German krautrock – like Guru Guru, Amon Düül II – and Japanese heavy blues-rock bands like Flower Travelling Band or Blues Creation. But there are other stuffs which are affecting their music e.g. and especially the first three ZZ Top albums, the Aussie post-punk band Scientists, lots of jazz like old Coltrane and Thelonious Monk or some mid-60s garage rock bands. But for me their music often cites when Black Sabbath played with Jimmy Hendrix at an acid jam session in my mind.
Their new album BLACK HEAVEN released this year on Nuclear Blast Records. You can listen to it in full entirety.
The other band will be the PALLBEARER that lysergic night. They are mixing progressive rock in its classical sense, alterative rock of the nineties and the timeless weight of doom.
So the best if you accept your fate and take a psychedelic mind trip at full tilt and celebrate Hash Wednesday with them that night on the spot.
Both come from Perpignan‘s gipsy quarter.
– Hi! Are you Xeno or Oaklander?

– I’m Xeno.
– What are your favourite Hungarian music?
– Korda.
And after a short discussion with Oaklander she said:
– Új Látásmód Fúzió, Alpár, Koyanisquatzi, Hungarian Dracula*, but last year we made a live radio show with our favorite Hungarian music for the London based radio station NTS. It contains Katalin Karády, Új Látásmód Fúzió, Csermanek Lakótelep, Alpár, Trabant and Pal I, Prince Esterhazy of Galántha, Palatine of the Kingdom of Hungary, who also was a composer and wrote numerous cantatas:
*Very strange. I did not hear the name of Koyanisquatzi in the past 15 years. It was a great ritual rock band in Szeged in the late 80s and early 90s. And for the first time I got news about the darkwave band Hungarian Dracula from same place and same period like Koyanisquatzi.
Anyway, XENO & OAKLANDER are a cold minimal synth pop duo from Brooklyn. They are on European tour now.

No Wave made the biggest influence on them but I think the best if I use their own words about their music:
Nothing problem if you don’t know about that world too much because you can feel what they felt between two world wars in Hungary:
1. Summer Brought Me To Your Grey Plains pt I 0:00
2. Moments Of Gravity Undefined 4:02
3. Javor’s Delay 7:12
4. An Empty Bliss Beyond Old Budapest 10:44
5. A Great Beautiful Nothing Out Of Sight 14:29
6. I’m So Into You, Mr Javor 16:19
7. The Senorita Departs In A Flying Saucepan 21:16
8. The Universe Hurts So Bad 23:30
9. Wasted In A Little Bit Of Love 25:20
10. A Fashionable Hat Has Become Your Destiny 28:12
11. Summer Brought Me To Your Grey Plains pt II