Ez a zenekar is, mint sok más világszerte a Covid miatti lezárások idején alakult unaloműzés gyanánt, szórakozásból. De, Bobby Hussy már régi motoros, közel húsz éve jelennek meg lemezei. Hogy hány zenekarban volt érintett – én már követni nem tudom.
A Wristwach-nak idén januárban jelent meg a harmadik nagylemeze ami zeneileg nem tér el különösebben az előző kettőtől (a másodikról >> ITT << írtam), ez is fülbemászó, gyors punk rock, kisebb csavarokkal, elkalandozásokkal a death rock, vagy a post punk felé és a jellegzetes Jay Reatard-féle hangulat is megmaradt. A hangzás lett úgymond profibb, dobgép helyett élő dob van és nem Bobby otthoni stúdiójában lett rögzítve az anyag, hanem egy nagyobb stúdióban, négytagú zenekarként, hangmérnökkel stb.
Nagyon jó lemez, akinek hiányzik a Jay Reatard (RIP) által képviselt punk rock, annak ez tuti be fog jönni.
Az a fajta zene, amitől egyszerre leszek mélyen szomorú és kibaszottul ideges. És ez nekem jó.
Újabb Bobby Hussy ( The Hussy, Cave Curse, Fire Heads stb.) zenekar. Bobby Hussy nekem olyan dalszerzői zseni, mint Jay Reatard (RIP) vagy Shawn Foree (Digital Leather). Shawn-al volt is közös zenekaruk a TIT.
Ezen a lemezen is, mint az előzőn Bobby énekel, gitározik és a dobprogramozást intézi, Ty Spatz (The Hussy) pedig basszusozik. Jól előre is van nyomva a basszusgitár ami valami kurvaJÓ témákat hoz plusz a dobgép kurvaJÓ sokszor táncos ütemeket. Szerintem ez full PUNK, de biztos sokan lennének akik erre minimum felhúznák a szemöldöküket. Feszültség, érzelmek, dallamok, egyszerűség. Ez punk, nem?
Valahol mintha azt olvastam volna, hogy ezzel a második albummal Bobby egy olyan albumot akart készíteni amit akár Jay Reatard is készíthetett volna. Szerintem sikerül. Kurvára!