Jófajta primitív trash mocsok One man-band az Usa-ból, Illinos-ból. Végül is semmi extra, csak kurvajó az egész. Aki hisz abban hogy, „ha tudsz 3 akkordot és lehet egy punk zenekarod” marhaságban, ami persze nem igaz. Na, annak jó híreim vannak: tudsz egyet, esetleg kettőt és lehet egy one man band-ed.
Mondjuk, a gitározás mellett énekelned és úgymond dobolnod is kell tudnod és számot írni, meg ilyen jó szövegeket is kitalálni :
I don’t need no woman
and I don’t need no man
I don’t need nobody
I’ll be a one man band
alright
I don’t need no job
and I don’t need no pay
I don’t need no money
to make me feel this way
alright
I don’t need no police
and I don’t need no plan
I don’t need no nothin’
I’ll be a one man band
that’s right
I’ll be a one man band
doesn’t matter who I am,
my friend
just a fact and what I said
I’m the one man band
Sokszori hallgatás után ugrott be, hogy a korai BBQ-ra (Mark Sultan) emlékeztet. Talán.
Cheap Fix : Re-animator Blues (Goodbye Boozy Records) 2025
Amikor a beharangozó szövegben láttam, hogy ez egy új James Arthur project, már tudtam, hogy nagyon fogom szeretni ezt a cuccot. Ő olyan zenekarokban nyomta mint a Fireworks, a Neccesarry Evils, vagy az A Feast Of Snakes. Ezt a vonalat viszi tovább ez az új bandája is. Ömlik rád a sok gitár (három van egészen pontosan), kavarog az egész, de a dalok kurvajól meg vannak írva és a zenekar is olyan feszes mint az állat!
Az ‘A’ oldalon biztos vagyok benne, hogy James Arthur énekel, nem túl gyors, szétgitározott, zajos, nyomulós dalocska. A ‘B’ oldalon valaki más énekel, ez meg egy jó tempós, rockabillys őrjöngés. A végén a levezető gitárvinnyogást még percekig elhallgatnám.
Ezzel a kislemezzel és a Sloks Lp-jével nagyon odabaszott idén a Goodbye Boozy!
Rendkívül szórakoztató 25 percecske a Cleveland-i Perverts Again-től megint. Nem igazán változtattak a stíluson, miért is tették volna? Zsigerből jön belőlük (már egy évtizede) ez a szögletes minimál-punk. Az ének, ha lehet annak nevezni, sokszor infantilis és mondóka szerű, a szövegek viszont elvileg komolyak vagy legalább is a jelen korra reflektálnak.
Zeneileg inkább követőik vannak mint előzményeik. Az UV Race meg az Ausmuteants talán egy-két évvel hamarabb kezdte, a régiek közül meg a Devo-t és a The Fall-t szokták emlegetni velük kapcsolatban. Fene tudja…? Nem is érdekes. Kurva jó lemez, oszt kész.
The Jackson Pollock : Not Yesterday, Nor Tomorrow (Black Stuff Records) 2025
Az én fejemben úgy van meg a bolognai The Jackson Pollock, hogy egy zúzós koncertzenekar. Szerintem nem vagyok egyedül ezzel, pedig adnak ők ki lemezeket is, na jó nem túl gyakran, az előző 2018-ban jelent meg, az új meg idén márciusban.
Három dal egy 7″-en. Három kibaszott jó dal!
A ’90-es évek anarcho punk zenekarai ugyanúgy eszembe jutnak mint a 2000-es évekből a szintén női/férfi duó a francia Vialka, de közben a gitártémákat valami nagyon mocskos blues-punk / garage trashone man-band is játszhatná. A megszólalás nagyon nyers, a számok hangulata lelkesítő, sőt komolyan mondom, táncra serkentő.
Szeptemberben jelenik meg egy teljes nagylemez, már alig várom!
Jesus & The Groupies : Worst Case Scenario (Mandinga Records) 2025
Marco Butcher és Luis Tissot garage/boogie/RnR zenekarának új lemeze nagyon jóra sikeredett, mondjuk az előzőekre se lehetett panasz, az is igaz. Ez a lemez ilyen ‘gonosz’ lett. Nekem kurvára tetszik. Megmaradt a Tom Waits / Nick Cave vonal, de hozzá jött valami a korai Ministry-ből, Foetus-ból. Sokszor kifejezetten industrial amit hallunk, de ilyen jó, táncos industrial, úgyhogy a Suicide ‘Ghost Rider‘-e nem igazán lóg ki a saját számok közül.
Brazilok amúgy. Luis volt már párszor RNR666 Bulin szólóban és zenekarokkal (Human Trash, Thee Dirty Rats) is. Marco Butcher-nek is van one man band -je és milliónyi más zenekara, de ami nagyon furcsa és meglepő, hogy a réges-régi Inca Babies zenekar új lemezén gitározik egy számban és a masztert is ő csinálta nekik, Sőt az Inca Babies főnivel van közös zenekara is!!! >> Ez <<
Giulio Erasmus & The End Of The Worm : Live at Meakusma Festival 2024 (Meakusma Records) 2025
Na, ez a zene aztán kizökkent a valóságból az biztos. De, ha ez a valóságod, ahhoz csak gratulálni tudok. Engem egyszerre lenyugtat és felspannol. Sokszori hallgatás után végül is arra jutottam dub ez, de így jól kifacsarva. Amikor Márti rákérdezett, hogy mit hallgatok, mondtam neki, hogy – Nem tudom, ilyen új Manchester-i zenekar. Ő meg egyből – Tudtam, hogy angolok, totál PIL. Igen, de még lehetne a Throbbing Gristle, néha Suicide is. Sőt, legeslegelőször nekem az volt, hogy egy lájtos Sightings. Meg mint a FAT Automat Hi Life albuma.
Kazettán jelent meg, persze már mind elfogyott, de fent van a bandcamp-en meg a youtube-on az egész anyag.
Puppy and the Hand Jobs : I Don’t Care About Anything (Slovenly Recordings) 2025
ÚJ Puppy and the Hand Jobs!!! Jó rég nem hallatott magáról ez a nagyszerű, Jaime Paul Lamb vezette punk csapat. A stílus nem változott: kőegyszerű, nagyon fogós punk, garage RnR. A címadó ‘i dont care about anyting‘ nálam eddig 2025 slágere, olyan mint a Ramones vagy a The Jabbers korszaki G.G. Allin. A második szám dettó. A harmadik sima feltúrbózott RnR, a negyedik is. Végül is az ötödik is. Az utolsó meg kicsit másabb is lehetne, de az meg el sem indul és már vége is van.
Jaime Paul Lamb amúgy kurvajó fazon lehet, már csak azért is mert milyen már az, hogy a zenekarod videóklipjét csak a porn hub-ra lehet feltölteni, mert más felületeken nincs helye? Arról a kislemezről >> ITT << írtunk. Meg ugye neki köszönhetjük a We’re Loud (90s Casette Punk Unknows) dupla albumot is amit szintén a Slovenly adott ki, arról meg >> ITT << volt szó.
Meghallgattam ezt a három számot ettől a Wisconsin-i one man band-től és totál hanyatt estem! -Bazmeg mekkora energia van itt már és mennyire punk-os ez???!!! Hallgatva ezt a három dalt esett le, hogy ez a one man band műfaj azért három-négy-öt évente kitermel valami nagyon eredetit, vagy kimagaslóan jót. Azt, hogy ez melyikbe tartozik kurvára nem tudom, mindegy is.
Miután vagy háromszor végighallgattam azt a három számot, beütöttem a youtube-ba a nevet, hátha lesz valami ott is. Hát volt. Még egyszer hanyatt estem! -Ez a srác ennyire fiatal??? Ránézésre nekem ilyen gimi elsős. De, hogy nyomja már???!!!
Tavalyi kiadvány, de olyan frankó, hogy muszáj írni róla. Kurvajó punk-RnR / Power pop, nekem egyszerre ugrik be Dee Dee és Barbara Ramone, Fred és Toody meg a berlini Top Down.
Power pop, de nem az a túlproducelt fajta, inkább mint a GG Allin & The Jabbers, vagy a korai Ramones. Franciák, öten vannak három faszi és két csajszi.
Van egy ilyen szlogenjük, szerintem kurvajó: No effects, No solos, Only budget rock.
The Gents / Klink – Split (Goodbye Boozy Records) 2025
Megosztott kislemez két német zenekar között, az olasz Goodbye Boozy Records prezentálásában. Az egyik jobb mint a másik, nem igazán tudnék dönteni. A The Gents inkább nekem ilyen ’77s punk, Johnny Moped ugrik be. A másik, a KLINT ,na az még rá rak egy lapáttal.
A Heimat-al úgy vagyok, hogy ritkán hallgatom, de ha mégis, akkor totál beszippant az a fura világ amit teremtenek, ami komfortos is nekem, de azért nagyon-nagyon nem hétköznapi. Kábé mintha egyszerre lennék a Meztelen Ebéd film piacos jelenetében, a Blade Runner-ben és egy párizsi Dadaista kabaréban úgy a ’20-as évek elején.
Zenéjük egyszerre hat ultra modernnek és visszanyúlásnak a régi időkhöz, van mikor pop-os és van amikor kifejezetten kísérleti. Az ének is hasonlóan változatos, Kate Bush-tól Nina Hagen-ig, Nico-tól a Gudrun Gut-ig a Malaria! énekesnőig, mindezt Armelle francia létére olasz és német akcentussal adja elő, angolul. Ő két másik zenekarával már fellépett RNR666 Buliban 2011-ben a The Dreams-el (furcsa dub-cold wave exotica) 2014-ben pedig a Badaboum nevű csak lányok alkotta zajos anarcho-punkszerű csapattal.
A Heimat másik fele Olivere, aki a Cheveu-ben játszott régebben, ami egy hihetetlenül jó és kreatív garage punk / synth punk zenekar volt.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti az elvontabb zenéket, de azért jól is akar szórakozni.
Három dal az Atonic Suplex énekes-gitárosától, azaz Stuart J Cooper-től. Az Atomic Suplex az egy angol out of control / trash RnR zenekar és olyan kiadóknál jelentek meg lemezeik mint a Crypt vagy a Dirty Water Records, akik, ahogy mondani szokás -nem szarral gurigáznak.
Na de itt emberünk (vadászpilóta sisak nélkül!) egyedül nyomja a zenét egy szál gitárt és persze pedálokat használva. Így hozva a basszust, az orgonát, a ritmusgitárt, persze énekel is és a tempót dobgép diktálja. Nem sok hiányérzete marad a hallgatónak, jó tömény a hangzás, amit élőben is elő tud adni. Tehát koncertezik is, ez nem egy stúdió projekt.
Három zenekar ugrott be hallgatva ezt a három dalt: Suicide, The Cramps, The Magnetix.
Nekem nagyon betalált, remélem lesz nagylemez is hamarosan.
Akinek tetszik az ilyesmi és nem ismerné, a Long Hour-t tudnám ajánlani >> ITT << írtunk róla.