‘történelem’ címkét viselő írások
-
Radio 'n' Magazine 'n' Gigs 'n' Records 'n' T-shirts
RNR666 Rádió
Az első fecske
A szállongó port szemünkbe fújta a szél, lábunk elzsibbadt a szokatlan túrától s fáradtságunkban még sivárabbnak láttuk az amúgy is szomorú képet. Ekkor lettünk figyelmesek a romcsárdára. Legelőször a vendégeket pillantottuk meg és az előttük csillámló sört, aztán vetődött pillantásunk a nem mindennapi felírásra. A megszaggatott, öreg épület falára krétával írták fel: Bejárat a Romcsárdába. Odébb a következő szöveget olvashattuk: A kiszolgálás zavartalanul folyik. Kitűnő ülőhelyek.
Ki hitte volna, hogy ebben a lakatlannak látszó bombázott házban nyüzsög az élet s kitűnő sört mérnek az erre tévedőnek? A bejáratnál egy földre fektetett szárnyas ajtó pótolja az elpusztult lépcsőt. (…) – Eddig Szendy Csárdának hívták ezt a helyet, de most átkereszteltük Romcsárdára. Az új nevet szabadalmaztatni akarjuk, hogy ne utánozzák. Mert kérem, már megpróbálták. Néhány utcával odébb a mi ötletünk alapján szintén kiírták a romcsárda címet. De mi letöröltettük. Miénk az elsőség.
Pest, 1944. július 23.
Pillanatok egy vezér életéből
– Ott azt a fát ültessék át nekik!
– ?
– Ássák ki, rakják teherautóra, és ültessék el nekik!
De felőlem vihetik a vállukon is.
A fát, mely egyike volt azoknak, amiket saját kezével ültetett és gondozott.
Pillanatok egy vezér életéből
Kim Ir Szen (1912-1994). Észak-Korea fokozatosan korlátlan ura
1948-tól haláláig. És azon is túl, mivel ő az ország örökös elnöke.
1. A MEG NEM TETT ÚT EMLÉKMŰVE
1945. ősz
Néhány hónappal a felszabadító háború után a tisztelt és szeretett Kim Ir Szen tábornok segédtisztjével a Kangszoni Acélművekbe indult. A segédtiszt nagyon boldog volt a gondolattól, hogy a Tábornok útja során meglátogatja Mangjongdé-t.
Mangjongdé közelében jártak. Hosszan és szélesen terjeszkedő aranyló rizsmezők várták az aratást, mögötte hullámzó hegyek szépséges fenyőruhába öltözötten.
– Szülőföldem olyan, mint valaha – mondta a Tábornok.
Amikor az autó a kereszteződéshez ért, ahol az út Mangjongdé felé ágazik, leállította. Kiszállt és Mangjongdé felé nézett.
– Arra van Mangjongdé … Jó hely… Menj oda. Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog neked – mondta segédtisztjének.
A meglepett segédtiszt zavartan nézett a Tábornokra. Az odament hozzá:
– Ez a szülőföldem. 20 éve nem láttam… Amikor odamész, találkozni fogsz öreg nagyszüleimmel. Kérlek ad át nekik legjobb kívánságaimat és mond el nekik, hogy az ország felszabadult, és hamarosan én is visszatérek. És mondd el, hogy mostantól jó lesz élni a világon… Jól van, holnap reggel itt találkozunk.
Egy kiáltásnyi távolságra otthonától, a 20 éve elhagyott Mangjongdé-től, melyet mindvégig megőrzött emlékezetében, hófergeteggel üldözötten a Paekdu-szan hegység sűrű erdeiben, gyötrődve, láthatja-e még valaha. De a Tábornok legyőzte erős vágyát, hogy láthassa szülőházát, családját, rokonait. Ő előbb a kangszoni kohászokkal akart találkozni, hogy megvitassa velük az állam ügyeit.
A tisztelt és szeretett vezető, Kim Ir Szen tábornok állt egy ideig Mangjongdé jól ismert hegyeit nézve, aztán lassan visszaült a kocsiba. Segédtisztje azt sem tudta, mit csináljon. Nem akarózott egyedül odamenni, hát óvatosan megjegyezte
– Szabad javasolnom, hogy álljon meg itt egy kis időre?
A Tábornok rövid ideig nézte őt, s így szólt
– Nem, most nem… Majd legközelebb.
Aztán folytatta útját a Kangszoni Acélművekbe. Az autó gyorsan távolodott. A segédtiszt még sokáig állt ott izgatottan.
A Tábornok, aki osztozott a sorsban hazájával, annyira elkötelezte magát a forradalom ügyének, hogy elkerülte szülőhelyét, ámbár látótávolságra volt tőle. Egy forradalmár csodálatra méltó nemes jelleme mutatkozott meg a Tábornokban, aki kizárólag országával és népével törődik.
A segédtiszt tekintetével követte a távolba vesző gépkocsit, miközben többször elismételte magának: nagy ember! És megújította szilárd elhatározását, hogy úgy lesz végtelenül hű az országhoz és a néphez, ahogy a Tábornok, tanulva annak mérhetetlenül mély és magasztos eszméjéből.
Így a nagy vezető, Kim Ir Szen tábornok első találkozását Kangszon munkásaival, jobban mondva a felszabadult Korea munkásosztályával tartotta.
Jobbhorog
Wolff Károly, az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga közgyűlésén, 1934. május.
(8 Órai Újság, 1935. november)
Faddi humor
A Főnök
Bohócok a falon
London. A régész és felesége reggeliznek. A férfi evés közben az Archeológiai Értesítőt olvassa. – Terepre mész ma vagy az egyetemre?
– Terepre.
– Akkor megint késő este nyakig agyagosan jössz?
Lapoz, nem néz fel: – Nem, ma egész korán itthon leszek. Csak ide megyünk a Denmark Streetre.
– Na de az itt van a belvárosban. Mi találtak ott, keménykalapos előemberek ebédmaradványait?
Nevet, bezárja, leteszi a lapot: – Majdnem. Egy ház második emeletén a ruhásszekrény mögött a 70-es évek közepéről származó, a Sex Pistols tagjait ábrázoló graffitikre bukkantak.
– Egy idióta tinédzser telefirkálta a szobáját, és ti ezt feltárjátok. Gratulálok.
– Amikor a BBC-nél megtalálták azokat a korai Beatles szalagokat, amit egyes lapok a legjelentősebb régészeti leletnek neveztek Tutankhamon sírkamrája óta, akkor meg lelkendeztél.
– Az más.
– Na persze. És mitől más?
– Hát, mert azokat ők készítették, ezt meg kitudjaki.
– Johnny Rotten. Akkoriban ott lakott a banda. Egyébként a barlangfestményeknek sem ismerjük alkotóikat.
– Őt sem fogják soha lovaggá ütni. Pedig milyen vicces lenne. Eljátszanák neki a God Save The Queent.
– Talán megvárják míg a God Save The Kinget játszhatják.
Félértékelt történelem
A rettenetes írás
Pedig ennek a történelmi tényeket tartalmazó rettenetes írásnak a Blikkben kellene megjelennie. Hogy minél többen megtudják, Márai Sándor bizony nem méltó arra, hogy továbbra is állami irodalmi díjat és irodalmi programot nevezzenek el róla. Posztumusz odaítélt Magyar Művészetért Díját vegyék el, emléktábláit szedjék le, szobrait távolítsák el! Mert „érdemtelenné és méltatlanná vált azon magyargyalázó kijelentései után, amelyeket” Naplójában papírra vetett.
Bazsa és bandája mindig készen állt egy jó kis tréfára
Volt egy punk haverom Nyíregyházán, a Bazsa, aki a Búvárok Reménykednek című kultikus fanzint csinálta a Kondorosi nevű haverjával a 90-es években, majd később az IBM (Isten Bassza Meg) című kiadványt szerkesztette. (Vagyis még mindig a haverom, csak ritkábban találkozunk, egyébként most az R’N’R 666 oldalon ügyködik.). Mindegy, szóval ez a Búvárok elég mókás fanzin volt, pont olyan, mint a készítők – Bazsa és bandája mindig készen állt egy jó kis tréfára. Mint a kilencvenes évek elején mindenhol, Nyíregyházán is voltak szép számban gruftik, darkok, meg góthok, akik a helyi Cure klubba jártak kikapcsolódni. Egy nap Bazsa és csapata is felkerekedett megnézni, milyen is ez. Mivel nem akartak kilógni a tömegből, ők is felöltöztek szépen fekete ruhákba. Nem feledkeztek meg a kiegészítőkről sem, az egyik keresztet tett a nyakába, a másik kihúzta feketére a szemét, még egy Bibliát és pár gyertyát is vittek magukkal. És a klubban nem táncoltak, vagy ismerkedtek, hanem igazi true arcokként beálltak az egyik sarokba, meggyújtották a gyertyát és ott szomorkodtak egész este látványosan. De hogy-hogy nem, a valódi-4Real-true stb. darkok mégis csak kiszúrták, hogy ők fakerek!
Legközelebb már úgy jelent meg a rendezvény plakátja, hogy az is rá volt írva: „Nem az a Cure-os, aki festi magát, hanem aki belülről is Cure-os!”
forrás: http://almavarybabary.tumblr.com