Videóklipek premierjei a Lahmacun radióért

Hé!
Az RNR666 beszáll a szeptember 9-én este megrendezésre kerülő Lahmacun szupport buliba!
Merthogy történt, hogy 2019-ben, még a régi Dürer alatti régi pincében forgattunk egy klipet a Piss Crystals, Bátrak diadala című számához, de az a klip azóta se lett megvágva. Viszont amikor nemrég megtudtuk, hogy jön a:

🍋 LAHMACUN x KRIPTA 🍋 SZUPPORT BULI 🍋 

– ahol fellép többek között a Piss Crystals is éshogy eljátsszák majd egyben a teljes HARN-CHEMIKALIEN WUNDERBARE GEDICHTEN trilógiát (először és valószínűleg utoljára!), ami egyet jelent azzal, hogy kurvára el fog hangozni, az A BÁTRAK DIADALA című szám is. Ez a szám amúgy egy cover, a Cross Born (fantasy-metál?) zenekar száma eredetileg, amelynek a klipjét a Dunán, egy hajó fedélzetén forgatták még régen, szinte ugyanott ahol az Itt leszek című Kalapács klipet, vagy a Fix zenekar Tiszta diliház című számához készült klipet, de ugyanitt forgatták azt is amikor 1986-ban a Queen zenekar megérkezett Budapestre hajón. Meg ilyenek. Szóval, a Piss Crystals Bátrak diadala hivatalos videóklipet jövő szombaton (2023. szeptember 9-én) a Kriptában egy kivetítőn nézheted meg először, amivel a csodálatos Lahmacun radiót támogathatod. Ám, a Bátrak Diadala című Piss Crystals szám Dj Szaros által készített remixszét és az ehhez a remixhez készült videót máris megnézheted
itt és most
és mindörökké:

Összetevői a kavics, a homok, a cement és a víz

A szintipunk Ribbentropja és Molotovja, valamint kettejük közös örökzöldje új köntösben.
Ne csak hallgasd, hanem nézd is, hiszen az építmény beton szerkezeti elemei statikai feladatuk mellett látványelemként is szolgálnak.

VIDEOPREMIER – Hollywood Suitcases: Icy Blue

„A Hollywood Tapes 2018 legmelegebb havának legforróbb napjaiban a semmiből keletkezett és aktuális események hatására észrevétlenül átalakult Hollywood Suitcases-re.

Vető János

Vető János

A sztori ott kezdődik, hogy Vető János megérkezett Los Angelesbe, ahova a Getty Museum hívta meg. A repülőtéren kiderült, hogy a kofferje, amiben az összes zenefelszerelését és egyéb mágikus tárgyait szállította, az eltűnt, olyannyira, hogy a számítógépben sem találták a lost and found sokat látott dolgozói. Miközben az elveszett bőröndöt a Delta légitársaság repítette körbe a világ körül, János vett egy új ukulelét, és felhívta Sőth Sanyit (vele készült interjúnk ITT), akivel már vagy húsz éve nem látták egymást, hogy van-e kedve átjönni Lukinhoz, akinek van egy kis stúdiója. Sőth Sanyi, aki már húsz éve nem basszusozott, gondolkodás nélkül igent mondott. Így történt, hogy a zenésztársak a legforróbb napok egyik kora éjszakáján Hollywoodban, az Enerva Stúdióban találkoztak. Lukin Gábor, aki első körben a zenei producer szerepét töltötte be, bekapcsolta a gépeket, a hangfalakat, a mikrofont és megtörtént a csoda. A fülledt lakás régi mozifilmek időtlen világában a rég nem látott barátok hangszereket ragadva egy éjszaka alatt elkészítették az „Icy Blue”-t. A pára is izzad, egy kialudt óceáni tájfun utolsó nyomai. A közös budapesti ifjúság pillanatai felelevenednek harminc év távlatából.

Sőth Sándor

Sőth Sándor

Az elsuhant tíz évek mit sem változtattak, mintha minden tegnap történt volna. Gondtalan gyökértelenség, egy virtuális szobazenekar születése egy mámoros nyári hét alatt. 

Epilógus: a bőrönd végül megérkezett Hollywoodba, János viszont közben elutazott Koppenhágába. Most a bőrönd várja vissza Jánost Hollywoodba. Addig is a Hollywood (lost and found) suitcase sztori folytatódik, egyelőre mint interkontinentális szobazenekar Malmö, Santa Monica es Hollywood között.

Felhívás: ÉNEKESNŐT KERESÜNK!” 

Icy Blue :

Zene, szöveg: Vető János

Zenei producer: Lukin Gábor

Basszus, konga: Sőth Sándor

Video: Szilvia Ruszev

Terrible firecrackers in the NEW video of Terrible Ted

The director of the music video, Viktor Horvath has already done that in Life Awaits of the Qualitons: juxtaposing the same movement of the actors, but the new video for Terrible Ted is louder than a pair of firecrackers stuck in someone’s pants.

Stupid Black Swamp Thing

Hungarian garage rock band DOPE CALYPSO was founded after collapse of the frequent RNR666 Party performer Kollaps.  So it was absolutley natural that their first show was at RNR666 Party this year. Until this time they have released a digital single, and this video was made

with very poor fantasy – but can be said in their favour – not by the band.

Debut album this month.

Next show: Sept 13 with Bored Nothing (Aus) in Budapest, A38.

Why make two video for one music?

„Cause we like when people ask questions” – thats the answer of Black Luna.

DEATH GRIPS VALENTINE DAY SPECIAL: No Love

New video from D.G.

We Love D.G.

TODAY’S NEW VIDEO

 

Ty Segall – The Man Man 

taken from his acoustic psychedelic folk album, Sleeper. „When I was making, I couldn’t have written a loud, heavy song if somebody had paid me to.”

Live dates
November 29 – Utrecht, Netherlands @ Le Guess Who? Festival
December 1 – Camber Sands, U.K. @ ATP Festival (End of an Era Part 2)
December 2 – London, U.K. @ Scala + White Fence
December 3 – Paris, France @ La Maroquinerie + White Fence
December 4 – Brussels, Belgium @ VK + White Fence

Free download: Live at WFMU 2009 & 2011 

From New Records

boogarins

Tropical psychedelic pop from Brazil: Boogarins

from As Plantas Que Curam LP by Other Music

*

Texas. Punk. Video

7″ by Total Punk / Floridas Dying

TODAY’S NEW VIDEO

 

You Think You’re Tough

by Hunx & His Punx from Street Punk album

TODAY’S NEW VIDEO

 

The Swiss Ventura plays grunge like sometimes Voivodesque noisy rock with a little taste of shoegaze. This video was made for their new single, Ananasses:

The 7″ to be released on October 7 by Africantape

The new Ventura album was released in april by Africantape and Vitesse

Look! What a great band!

JC Satán at Rock en Seine

Look! What a great single!

 


© Copyright 2013-2026 RNR666.