A szállongó port szemünkbe fújta a szél, lábunk elzsibbadt a szokatlan túrától s fáradtságunkban még sivárabbnak láttuk az amúgy is szomorú képet. Ekkor lettünk figyelmesek a romcsárdára. Legelőször a vendégeket pillantottuk meg és az előttük csillámló sört, aztán vetődött pillantásunk a nem mindennapi felírásra. A megszaggatott, öreg épület falára krétával írták fel: Bejárat a Romcsárdába. Odébb a következő szöveget olvashattuk: A kiszolgálás zavartalanul folyik. Kitűnő ülőhelyek.
Ki hitte volna, hogy ebben a lakatlannak látszó bombázott házban nyüzsög az élet s kitűnő sört mérnek az erre tévedőnek? A bejáratnál egy földre fektetett szárnyas ajtó pótolja az elpusztult lépcsőt. (…) – Eddig Szendy Csárdának hívták ezt a helyet, de most átkereszteltük Romcsárdára. Az új nevet szabadalmaztatni akarjuk, hogy ne utánozzák. Mert kérem, már megpróbálták. Néhány utcával odébb a mi ötletünk alapján szintén kiírták a romcsárda címet. De mi letöröltettük. Miénk az elsőség.