‘blogajánló’ címkét viselő írások
-
Radio 'n' Magazine 'n' Gigs 'n' Records 'n' T-shirts
RNR666 Rádió
Ügyeletes alkoholista tehetség
1995 decemberében valamikor ilyentájt volt életem legszarabb „felolvasóestje”. Persze amúgy minden felolvasóest szar. Micsoda baromság már maga a műfaj is: felolvasóest. Az említett est azért ígérkezett másnak, mert a Tilos az Á a saját torát ülte ’95 decemberében. Már megszületett a bírósági határozat, hogy a helyet be kell zárni, így decemberben egy karneváli tombolással ért véget a kocsma ötéves fennállása.
Sajnos eléggé berúgtam, és helyzetemet csak nehezítette, hogy egy teljesen indokolatlan nagylelkűség folytán beengedték a Tilosba Dixie-t is, aki rögtön az első sorban ült le. Róla annyit kell tudni, hogy jóformán az összes budapesti kocsmából ki volt tiltva, ami akkoriban még könnyedén ment – ma már azért nehezebb dolga lenne.
Egyetlen harapás
Mostanában fölöttébb szórakozott vagyok. Az előbb véletlenül majdnem a fülembe töltöttem egy pohár sört, és a szomszéd sivatagában legeltettem a keselyűcsordámat. Diplomájukat vesztett orvosokkal veszem körül magam, mindenre elszánt bűnözők kis csapatával. Májakat rabolnak a világ különböző tájairól. Egy nemzetközi szervcsempész-hálózat tagjaiként keselyűként csapnak le az út mentén heverő áldozatokra, és egyetlen harapással kiszakítják a májukat, egy másikkal meg a szívüket.
Csupán egy orrfricska
Amikor majd egyszer összeesel a saját konyhádban, a tablettáid is a földre esnek, és nem fog levinni senki az állatorvoshoz, hogy elaltassanak. A rákos sejtek a barátaid lesznek. Sokkal régebben lakják a bolygót. A második világháború nekik csupán egy orrfricska. Majd ez lesz, meg az lesz.
Ócska kis buzi angolszász szokás
Olvasom H. S. Thomson Rumnaplóját, és nevetséges, hogy a legelvetemültebb varacskosdisznó-részegségek másnapján is az az első dolguk, hogy jól bereggelizzenek. Ócska kis buzi angolszász szokás. Ahogy az anyukájuk megtanította nekik, felkelnek, és szépen megreggeliznek. Jómagam ébredhetek akár frissen vagy másnaposan, délig rá sem tudok nézni semmi ételre. Nemhogy éhséget nem érzek, de hánynom kell minden eledelnek még a gondolatától is.
Tampi a tumblr-en hánykolódik, de végül megérkezik, és iszik egy sört.
biztos már vagy ötször ajánlottam de a kamionsofőr naplója mellett ez a másik legjobb magyar blog amit az is mutat, hogy tuti egy jelölést se kapott a goldenblogon, pedig reality check kategóriában nem lenne párja, és akkor ez egy viszonylag közepes részlet."
http://blema.tumblr.com/post/11220773087/biztos-mar-vagy-otszor-ajanlottam-de-a-kamionsofor
Legálisan és pofátlanul vedelni munka közben
Munkahelyre másnaposan bemenni persze sohasem volt örömünnep. Bárcsak összeszámoltam volna, hányszor kellett mégis megtennem. Mindegyik maga volt a pokol. Persze másnapos részegen már jóval könnyebb dolgom volt. A Mai Nap estében, ahol a kilencvenes évek elején dolgoztam, ez mindenképp jó átmeneti megoldásnak számított, mert ha az ember idővel vészesen józanodni kezdett, elég volt odamenni a hűtőhöz, kivenni egy sört, és tölteni hozzá egy kis unicumot. A Mai Nap volt az egyetlen munkahely, ahol szabadon, legálisan és pofátlanul lehetett vedelni munka közben.
Azért persze itt is sikerült kiütnöm a biztosítékot…
Csinálok már egy blogot.
Huszonhárom év nem múlik el nyomtalanul
ÚJ ROVAT AZ RNR666-ON…
egy-egy magvas bejegyzést.
Az elmúlt éjszakaihoz hasonló, infantil-dadaista bejegyzéseket olvasva bárki azt hiheti: „biztos be volt baszva”. Szó sincs róla. Az ilyen és ehhez hasonló zagyvaságokat általában színjózanul, maximum egy sör hatása alatt írom. Világéletemben rosszul értelmezték a megnyilvánulásaimat. Viselkedés-zavaros ember lévén, gyakorta gondolták rólam, hogy seggrészeg vagyok, amikor pedig reménytelenül józan voltam. Zavaros, érthetetlen, hadaró beszédemet hallva, vakarózásom, imbolygásom látva ugyanis mindenki részegnek hitt. Aztán néhány hónap múlva ugyanezek az emberek mosolyogva állapították meg, hogy végre józannak látnak, mire közöltem velük, hogy három napja egyfolytában iszom.
Persze bizonyos esetekben egyértelműen részeg voltam. Mostanában került fel a youtube-ra egy 1988. januári QSS-koncert. Na, ott tényleg nagyon berúgtam. Magamhoz képest is hihetetlen szarul próbálok énekelni. Nagyon nem megy. Az egyetlen értékelhető jelenet az, amikor a Félhalottban a földön fekve ordítom, hogy: Nem! Ma már ez nem menne. Talán még le tudnám vetni magam a földre, de fölkelni már nem tudnék. Huszonhárom év nem múlik el nyomtalanul.
Élet A Földön, avagy: Te is keresed az absztrakt örömteli szokásokat?
