Ember tervez, James Leg végez

FEBRUÁR 12-én a Kino Session szervezésében PÉCSett
játszik a JAMES LEG soul-blues-punk duó.
Más magyarországi koncert nem lesz, csak ez.

 

A JAMES LEG elektromos orgona + dob kettős aztán jött létre, hogy Reverend James Leg – született John Wesley Myers – előző zenekara, a Black Diamond Heavies feloszlott. Az szintén billentyű + dob felállású banda volt, de mivel az orgona nem volt betorzítva, így hagyományos hangzásúnak mondható, ellentétben a James Leggel, ahol sokszor hihetjük azt, hogy gitár vagy basszus szól éppen, pedig nem. Az énekhang miatt sokaknak juthat eszébe Tom Waits, viszont vele ellentétben James Leg legtöbbször egyszerűen rock’n’rollként definiálja muzsikájuk:

John Wesley Myers egy texasi kisvárosban született egy baptista prédikátor fiaként, aki nagy gondot fordított gyermeke harmonikus lelki fejlődésének zavartalanságára. Zenei nevelést is szigorúan vallásos alapon kapott. Egy napon apja, mikor rájött, hogy 14 éves fia szülei távollétében a családi lemezgyűjteményben meglapuló három darab világi zenét hallgatja (például ezt és ezt), tüzet rakott a kert végében, és a lángok közé hajította mindhármat.

Ezzel szinte egy időben érkezett a városba egy keresztény vándortársulat, mely műsorában a rockzene és a sátánizmus kapcsolatát firtatta. Apai utasításra Johnnak is mennie kellett. Az előadáson Ozzy, AC/DC, Alice Cooper, Prince, Van Halen és Rolling Stones számokkal rémítették a közönséget. A Queen “Another One Bites The Dust” című számát visszafelé is meghallgatták, mivel akkor a refrént így is lehet érteni: „marijuana, marijuana, decide to smoke marijuana”. A felvilágosító előadás után John természetesen rákapott a fűre és a rockzenére, és 17 évesen elköltözött otthonról.

Talán még érdekes lehet, hogy tagja volt a ritka állat blues punkot játszó Immortal Lee County Killersnek is a zenekar utolsó periódusában. Ha jól tudom ezen a nagylemezükön játszott.

És külön Hammer Zsaninak mondanám, hogy közreműködött ez a jóember Scott H. Biram 2009-es nagylemezén!

 

RNR666 RADIOSHOW RESTART

13 évvel ezelőtt – valamikor májusban – indult az RNR666 a Mezőkövesd 2 internetes rádióállomáson, mint kétheti rádióshow. Egy kép a kezdetekről:

A képen látható mikrofon Lipótmező kiürítésekor került hozzánk, sokáig ezzel nyomtuk, ám valamikor 2013/14-ben véget ért a sorozat, ami MA ESTE 6-TÓL ÚJRAINDUL az MMN Lahmacun nevű internetes rádióállomásán, ahol minden hó utolsó szombatján megint lesz RNR666 RADIOSHOW.  És igazán XXI. századi körülmények közé kerültünk:

 

13. Charlie Megira & the Bet She’An Valley Hillbillies

 

Target: Budapest

A VOIVOD az egyik legnagyobb hatású, mondhatni kultikus thrash metál zenekar. A banda fennállásának 35. évfordulóját turnéval és új lemezzel ünnepli. Budapesten szeptember 15-én a Dürer Kertben.

A hidegháború másik oldalán 1982-ben alakult, a kor nukleáris- és csillagháborús félelmeit megjelenítő, azt továbbfejlesztő, saját mitológiát és vizuális világot építő francia-kanadai együttes nem hétköznapi metál csapat. A műfaj keretei hamar szűknek bizonyultak, gyakran ki is lépték belőle.

Első lemeze szinte ipari thrash, azaz jófajta csörömpölés, amiben hardcore és punk hatások is megjelentek, majd pszichedelikus elemek, Pink Floyd és King Crimson feldolgozások jöttek. 1991-es Angel Rat című lemezük egyenesen progresszív rock – producere a Rush-sal sokat dolgozó Terry Brown volt. Az albummal sikerült két szék közé ülniük. A metálosok megdöbbentek, a progresszív rockerek meg nem vettek róla tudomást, egyedül a kritikusok lelkendeztek. Ők viszont nem szoktak lemezeket vásárolni. Az együttes a progresszív elemeket megtartva, jazzesekkel vegyítve szépen visszametálosodott, közben kilépések miatt trióvá alakult, s az énekes/basszeros autóbalesete után az ezredfordulóra tetszhalottá vált.

A zenekarba az eredeti énekes (Snake) visszatérése, és a Metallicát otthagyó, Voivod rajongó basszusgitáros, Jason Newsted belépése lehelt új életet 2002-ben. Ő már az addigi utolsó, 1997-es lemezen (Phobos) is feltűnt: egy dalszövegét zenésítették meg közösen. Ismertsége óriási segítség volt. Az új lemez (Vovod) saját kis kiadójánál jelent meg, és sosem játszottak még annyi embere előtt, mint ebben az időben. Aztán 2005-ben későn diagnosztizált rákban nagyon hirtelen meghalt Piggy, gitáros és legfőbb dalszerző. A zenekar következő két stúdióalbumát az ő hátrahagyott házi felvételei és instrukciói alapján készítették úgy, hogy a lemezeken Piggy gitározik (Katorz, Infini). A 2013-as Target: Earth már Newsted nélkül készült. Az albumon a visszatér eredeti basszusgitáros, a 91-ben kivált Blacky – aki közben kortárs táncdaraboknak írt elektroakusztikus zenét. (Viszont pár év múlva ismét kivált.)

A legújabb nagylemez a The Wake e hónap végén jön ki. „Futurisztikus progresszív thrash metal” – mondja róla Away. Olyan egyre kevésbé futurisztikus témákkal, mint tudatmódosítás, összeesküvés elméletek és gyakorlatok, káosz és katasztrófa – ahova a mesterséges intelligencia fogja vezetni az emberiséget.

A természetes intelligencia viszont VOIVOD koncertre vezeti a népet

SZEPTEMBER 15. BUDAPEST DÜRER KERT

From Perpignan with Love

NEXT RNR666 PARTY
MAY 31  BUDAPEST  TRAFIK

THE HANDS
French cavemen on shroom play psychedelic but raw garage rock
under the influence of Z-movies and Syd Barrett.
Their music is similar to Destination Lonely or Cheater Slicks.
Listen to it here.

+ French hardcore punk band ZARMA FRAULEIN.
Listen to them here.

ON MAY 30 THEY ARE GOING TO PLAY IN PÉCS TOO!

 

Both come from Perpignan‘s gipsy quarter.

 

LORD OF ARCTURUS

empire

GUSTAVE TIGER

LORD OF ARCTURUS

 

Eleven souls I’ve left to slay
Eleven lightyears deep in space

I’m the lord of Arcturus

Another hour to live in vain
The ship of fools in stellar haze

I’m the lord of Arcturus

They’re all dead in the cities
I alone heard their cries

I’m the lord of Arcturus

 

– A helyes megfejtés:

Arcturus, nagy vörös csillag 36.7 fényévre. A név jelentése: medve őr. Ez így együtt – vörös csillag + medve – Oroszország anyácskára is utalhat, miszerint Lord of Arcturus nem más, mint továris Putyin, a bolondok hajójának egyik kapitánya. A bolondok hajója meg a Föld, amit már Platon szerint is a csőcselék ural.

De mért pont 11?

GUSTAVE TIGER – Ez így abszolút jó olvasat. Mit is mondhatnék, köszönöm. A 11 a Tarotban az Igazság kártyájának a száma. Különben meg jó énekelni a szót, és megtartottam a demóból.

– Na de mégis, mi járt a fejedben mikor megírtad a szöveget? Mi váltotta ki? Hogy született?

– Különösebb koncepció nem volt, azon kívül, hogy valami sci-fi témáról szerettem volna írni. Azért, mert az énekdallam, illetve modor olyan elidegenített volt, hogy akar egy űrhajó mesterséges intelligenciája is énekelhette volna. A gonoszság pár felvillanását írtam bele.

 

arcturus

 

A sorozat előző darabjai

Oh, my biedermeier friend

Heptameron I-III

 

Metálpunkszörny

„Szemét, szemét mindenfelé.
Nem zavar, nem zavar.
Hangoskodsz, meg lázadozol,
ahelyett, hogy nem.”

Nemrég jutott el a SZÖRNYETEG zenekar híre az RNR666-hoz Mészáros Csabán (Csermanek Lakótelep) keresztül, aki az információt régi zenésztársától, Vető Pistitől (Életter Elmélet) kapta. Az első taktusok után a jelenlevők egyszerre kezdtek el headbangelni, ill. pogózni, ki-ki habitusának és zenei előéletének megfelelően erre a csodás METAL PUNK muzsikára!

„eddig csak valami béna punkbanda írt dalt a magazinunkról, de ez egy jóféle speed téma, hisztigombóc énekkel. Köszi Szörnyeteg!” Hammerworld

„Ha az ünnepek előtt rombolni vágysz, hallgass Szörnyeteget!” Lángoló Gitárok

„A zenekar mélyen társadalomkritikus dalszövegei olyan releváns témákkal foglalkoznak, mint  a görénytenyésztés, a nyugdíjak inflációkövető indexálása és a rockszakmában fellépő tipikus helyesírási hibák.” Rozsdagyár

„Ennek a jól összerakott és jól feljátszott zenei alapnak aztán Szörnyeteg György hisztérikus, puritán és szándékoltan minimalista vokalizálása adja meg a végső irányt, ami maga a megtestesült suttyóság.” Fémforgács

szornyeteg

Szörnyeteg György: ének, basszus. Szörnyeteg Béla: gitár, vokál. Szörnyeteg Lajos: dob

On The Road To Hellsinki

bm6room

Finnish hard rock and roll blues trash raw soul duo

BLACK MAGIC SIX

new album CHOOSE DEATH out now on Svart Records

 

„It is mainly the acceptance of the death one way or another. Piece of rope, aging, liquor, loneliness and Pissed off. They are all going to die. Sooner or later.”

But sooner BLACK MAGIC SIX is on tour

Finland, Germany, Hungary, Denmark, Switzerland

in BUDAPEST at RNR666 PARTY on 28 APRIL

more Hungarian dates: 29 APRILSZOLNOK at legendary Tomi Büfé again!

30 APRILDEBRECEN

Listen to the full album!

 

A magyar metál élet helyzete

Situation of the Hungarian metal life

The best albums and favorite (international / Hungarian) bands in 2014 by the readers of biggest Hungarian hard rock and heavy metal magazine, HammerWorld:

mh1

mh2

Kínos                    Embarrassing

 

*

Alternative selection by RNR666

Triptykon  Black Magic Six  Midnight  Correction House  Liturgy  Lantern

Steam Engine  Zeni Geva  Zu  Bo Ningen  Boris  Oozing Wound

Bölzer  makrohang  Gustave Tiger  OvO

Gémes János Dixi (1943-2002)

fotó: Halas István
fotó: Halas István

Bereményi Géza meséli Tárkányi Évának, Dixi anyjának a visszaemlékezéseit:

„Terhes lett és megállapodtak, hogy elvetetik a gyereket. Mikor lehetett ez… a negyvenes évek elején. A vőlegénye kísérte be a kórházba a küretre. Ismert egy nőgyógyászt. A folyosón mentek és akkor először meglátta hátulról az orvost, egy szőke férfi, az alorvosaival beszélt… és úgy érezte, elolvadnak a talpa alatt a kőkockák a folyosón: azonnal beleszeretett. Első látásra szerelem.
A vőlegény bemutatta őket egymásnak. Rögtön, mialatt hálóruhába öltözött, megmondta a vőlegényének. Hogy beleszeretett az orvosba. Ő tapintatosan kiment, a vizsgálat nemsokára kezdődött.
Először egy alorvos jött, aztán kiment, és bejött a főorvos. Éva azt mondta neki, hogy beleszeretett, most szakítottunk a maga barátjával. Az orvos azt mondta, örvendek, de az alorvos fogja megvizsgálni, s ő leült háttal újságot olvasni. A vőlegényt elküldte, hogy másnap lesz a küret.

Tovább / Read more »

ELMARAD A FLASH FASZTIVÁL

faszarc

faszkomm

FASZBÚK

Mer’ jár!

Ha Ön is egyetért azzal, hogy a magyar parlament kiálljon

az ingyensör mellett, írja alá petíciónkat!

ingyensor666

Osztom nyomom kommentálom lájkolóóóóm!

 
 
 

© Copyright 2013-2026 RNR666.