A következő oldal a nyugalom és a közízlés megzavarására alkalmas!
Böngészését kizárólag:
látogatóknak ajánljuk!
Ennek tudatában:
bankárverő vitéz Zálogházy-Pataky Attila

Kedvenc autista dobosunk, Charlie Watts elárulta, hogy – bár ő olyan mélyen sosem volt benne, de neki is volt egy periódus az életében amikor – Keith Richards mentette meg a heroin függőségtől 1978-ban Párizsban. A Some Girls lemez felvételei közben a stúdióban álomba zuhanva feküdt a földön, amikor a közismerten politoxikomán gitáros felkeltette, és ezt mondta neki: Te, akkor csináld ezt, ha majd öreg leszel! A meghökkent dobos azóta nem nyúlt e szerhez, és egyéb cucchoz sem nagyon. Olvasom H. S. Thomson Rumnaplóját, és nevetséges, hogy a legelvetemültebb varacskosdisznó-részegségek másnapján is az az első dolguk, hogy jól bereggelizzenek. Ócska kis buzi angolszász szokás. Ahogy az anyukájuk megtanította nekik, felkelnek, és szépen megreggeliznek. Jómagam ébredhetek akár frissen vagy másnaposan, délig rá sem tudok nézni semmi ételre. Nemhogy éhséget nem érzek, de hánynom kell minden eledelnek még a gondolatától is.


Zéman Jóska az évtized punk-életének közismert figurája volt. Jómagam 1986-ban ismertem meg személyesen a Vörösmarty-téren.
Valami sajtfélét fogyasztott – tele volt vele a szája -, s kedélyesen odament az ijedten hátráló turistákhoz – akik már Zéman rettenetes látványától is majd frászt kaptak -, majd arcukba köpködte a félig megrágott darabokat, és kedvesen így szólt hozzájuk:
– Na, mi van? Kell sajt? A kurva anyádat nézel? – Hát, ő a Zéman – súgták halkan ismerőseim.
Zéman Jóska – a Francia Béla és Horthy féle nemes tradíciók eme büszke folytatója – annyira közismert volt, annyira szerette mindenki, hogy még a rendőrök is név szerint ismerték, és harsány üdvrivalgással fogadták ha találkoztak vele, majd sugárzó arccal kisérték be az őrszobára.
Iskolába, munkahelyre nemigen járt, de mivel azért valamivel neki is agyon kellett ütnie az időt, pajtásaival gyakran felkerekedett, s elindultak, hogy felgyújtsanak valami közeli raktárépületet.
Akciójuk gyakran járt sikerrel, s ilyenkor nyílt, ártatlan tekintettel bámultak a vörösen izzó lángokba. No, de nem lehetett rájuk haragudni.
Szóval ez a Zéman, amikor éppen ráért s nem kötötték le bokros teendői – ivás, késelés, gyújtogatás – vagy amikor nem ült éppen börtönben, fölös idejében a Lenin Körút neve zenekarban fejtette ki áldásos tevékenységét.
Munkahelyre másnaposan bemenni persze sohasem volt örömünnep. Bárcsak összeszámoltam volna, hányszor kellett mégis megtennem. Mindegyik maga volt a pokol. Persze másnapos részegen már jóval könnyebb dolgom volt. A Mai Nap estében, ahol a kilencvenes évek elején dolgoztam, ez mindenképp jó átmeneti megoldásnak számított, mert ha az ember idővel vészesen józanodni kezdett, elég volt odamenni a hűtőhöz, kivenni egy sört, és tölteni hozzá egy kis unicumot. A Mai Nap volt az egyetlen munkahely, ahol szabadon, legálisan és pofátlanul lehetett vedelni munka közben.

Azért persze itt is sikerült kiütnöm a biztosítékot…

Belépődíj :2500Ft (Hatvan kjártyával 10% kedvezmény)





